Franczy

Két érdekes biztonsági konferencia

Las Vegas a napokban két nagyszabású, egymástól teljesen független, számítógépes biztonsággal foglalkozó konferenciának ad helyet, melyek közül az egyiken azok vesznek részt, akik a rendszerek védelmét szeretnék fokozni, míg a másik összejövetelen a számítógépes rendszerekbe betörni szándékozó emberkék képviseltetik magukat. Las Vegasban tehát egymás közelében értekeznek a rendszeradminisztrátorok és a hackerek, valamint a cégek vezérigazgatói és a tizenéves számítógépes bűnözök, persze mint ahogy már említettük, egymástól teljesen elszigetelve.

A Black Hat nevet viselő rendezvényt a Cézár Palotában tartják meg, melyre a világ minden részéből érkeznek számítógépes biztonsággal foglalkozó szakemberek, hálózati adminisztrátorok és különböző információ technológiai szakemberek, akik elsősorban azzal foglalkoznak majd, hogy a jövőben hogyan lehetne még magasabb szintre emelni a számítógépes rendszerek biztonságát.

A Black Hat konferenciával párhuzamosan Las Vegasban a Def Con névre hallgató összejövetelen a számítógépes alvilág jeles képviselői adnak majd randevút egymásnak. A Def Con meghívottjai örülnek, hogy végre személyesen is találkozhatnak egymással, és hogy az összejövetel újabb lehetőséget ad számukra arra, hogy megbeszéljék egymással tapasztalataikat és a legújabb trükköket is kicseréljék egymás között.

"Két, egymástól nagyon különböző konferenciáról van szó. A Def Con konferenciára érkező személyek egytől egyig azon vannak, hogy minél több számítógépes rendszerbe tudjanak betörni, míg a Black Hat résztvevői azon fáradoznak, hogy a rosszindulatú hackerek támadásaitól megvédjék a számítógépes rendszereket" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Scott Culp, a Microsoft biztonsági részlegének menedzsere, majd gyorsan hozzátette, hogy ő értelemszerűen a Black Haten vesz csak részt, a Def Cont pedig nagy ívben elkerüli majd.

"A Def Conra érkező személyek nagyon jól demonstrálják a hackertársadalom összetételét. A hackerek nagy része ügyeskedő tizenéves, azonban van egy jóval kisebb méretű keménymag, és akik ebbe a csoportba tartoznak, azok nagyon profik" - mondta Jay Beale, a MadrakeSoft cég biztonsági szakértője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!