SG.hu·

Playstation2 a fejlődő országoknak?

Lehetséges, hogy a fejlődő országok lakosai hamarosan műholdas kapcsolattal rendelkező módosított, Linuxos játékkonzolok segítségével fogják megszerezni az alapvető egészségügyi tudásanyagot.

A projektet főként nyugati és ázsiai országok üzleti vezetői szponzorálják, és céljuk az úgynevezett digitális szakadék leszűkítése. A program keretében az internetre csatlakoztatnák a szegény országokat, ezek iskoláit illetve kórházait, és ez hatalmas segítséget jelentene például az AIDS-szel kapcsolatos információk terjesztésében. John Gage, a Sun Microsystems kutatási részlegének vezetője, szerint a fejlődő országoknak legalább annyira szükségük van az internetre, és az információs technológiákra, mint például a tiszta vízre.

A Világgazdasági Fórum információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó vezetői képviselik a több, mint 70 high-tech céget, és ők irányítják a projektet. A bizottság tagjai között van például John Chambers a Cisco Systems-től, Eric Benhamou a 3Comtól és Carly Fiorina a Hewlett-Packardtól. Gage szerint a projekt számára a legalkalmasabb eszköz a Sony által gyártott Playstation2 konzol lenne.

A játékkonzol egyik legnagyobb előnye, hogy már támogatja a Linuxot, és a Sun által kifejlesztett Java programozási nyelvet, ezen kívül a rajta található IEEE1394 FireWire porton keresztül merevlemez is csatlakoztatható hozzá. "A Playstation 300 USD-be kerül, és ezért kapsz egy DVD lejátszót, ráadásul fut rajta a Linux és a Java is, tehát nagyon sokoldalú készülék. Miért vennénk PC-ket? Azok folyton tönkremennek. Több időt kéne tölteni a javításukkal, mint a tanítással" - nyilatkozta Gage.

A készülékhez csatlakoztatott merevlemezen tárolják majd az anyagokat, többnyire audio és videó formátumban, hiszen ezekben az országokban rengeteg ember írástudatlan. Számos lehetőség áll rendelkezésre a módosított konzolok internetre történő csatlakoztatására, és a bizottságnak még el kell döntenie, hogy ezek közül melyiket a legcélszerűbb használni. Jelenleg a legjobb választásnak a Globalstar Telecommunications műholdjainak a használata tűnik, de ezügyben még tárgyalásokat kell folytatni a társasággal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sephi2001. 07. 06.. 08:48||#11
Jah meg lenyeg az hogy szot nem ertettem a fentiekbol de sebaj!
© Sephi2001. 07. 06.. 08:47||#10
Na varjal! Hogy nez az ki bammeg hogy TV en linuxsozol? En nem tudom elkepzelni bammeg hogy beinditom a PSX2 emet es linux indul! Ishten ments:)) Win3.1 nem megyen rajta?
© ixyon2001. 07. 06.. 01:42||#7
hat csak szolok, hogy ha neked a PC+linux nem eleg stabil, akkor te vlamit nagyon nagyon elcsesaztel, ami csak azert lehet, mert nem ertesz hozza
© CSOCSO2001. 07. 06.. 00:45||#6
fogadjunk a buzi gage nak van pc je:)
© ixyon2001. 07. 05.. 21:59||#1
na fasza.