SG.hu

Sam Altmannak elege lett az OpenAI bevételeit firtató kérdésekből

Az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman kijelentette, hogy a vállalat éves bevétele „jóval meghaladja” a 13 milliárd dollárt, és érezhetően ingerültté vált, amikor arról kérdezték, miként fogja a cég fedezni a hatalmas infrastrukturális kiadásait.

A megjegyzés egy interjú során hangzott el, ahol Altman és a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella beszélgettek a két vállalat partnerségéről. A Bg2 műsor házigazdája, Brad Gerstner - aki egyben az Altimeter Capital alapítója és vezérigazgatója is - olyan sajtóértesüléseket hozott fel, amelyek szerint az OpenAI jelenleg körülbelül 13 milliárd dollár bevételt termel évente. Ez ugyan tekintélyes összeg, de eltörpül az OpenAI által a következő évtizedre vállalt, több mint ezermilliárd dolláros számítási infrastruktúra-beruházási kötelezettség mellett. "Először is, jóval több bevételünk van ennél. Másodszor pedig, Brad, ha el akarod adni a részvényeidet, találok neked vevőt” - válaszolta Altman, mire Nadella hangosan felnevetett. "Azt hiszem, rengetegen lennének, akik szívesen vásárolnának OpenAI-részvényeket.” "Én magam is” - vágott közbe Gerstner.

Altman ezután hozzátette, hogy azok a kritikusok, akik „szenvedélyesen aggódnak” az OpenAI számítási infrastruktúrája miatt, valójában „ugyanúgy örömmel vásárolnák” a vállalat részvényeit. Sőt, elmondta, bár ritkán gondol arra, hogy az OpenAI-nak tőzsdére kellene lépnie, „a kevés alkalom egyike, amikor ez vonzónak tűnik, az az, amikor azok az emberek, akik ezeket a nevetséges ‘az OpenAI csődbe megy’ posztokat írják, végre shortolhatnák a részvényt. Szívesen nézném, ahogy ráfizetnek.”


Altman elismerte, hogy a cégnek vannak kockázatai, és „elronthatja a dolgokat” - például, ha nem jut elegendő számítási kapacitáshoz -, de hangsúlyozta, hogy „a bevétel meredeken növekszik”. "Szerintünk ez a növekedés folytatódni fog, és nem csak a ChatGPT fog bővülni, hanem képesek leszünk az egyik meghatározó mesterségesintelligencia-felhőszolgáltatóvá válni. A fogyasztói eszközök területén is jelentős, fontos szereplővé válunk, és a tudományos munkát automatizáló mesterséges intelligencia is óriási értéket fog teremteni” - mondta Altman. Nadella ehhez hozzátette, hogy az OpenAI „minden egyes üzleti célt túlteljesített”, amelyet a Microsoft befektetőként megszabott.

Később Gerstner visszatért a bevételek és a tőzsdei bevezetés témájára, és arról spekulált, hogy az OpenAI akár 2028-ra vagy 2029-re elérheti a 100 milliárd dolláros éves árbevételt. "Mit szólnál inkább 2027-hez?” - vágott vissza Altman. Ugyanakkor határozottan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az OpenAI jövőre tőzsdére készülne lépni. "Nem, nem, semmi ilyen konkrét tervünk nincs” - mondta. "Reálisan nézem a dolgokat, feltételezem, hogy egyszer majd eljön ez az idő, de nem értem, miért írnak az emberek ilyeneket. Nincs kitűzött dátumunk, nem született erről igazgatótanácsi döntés vagy bármi hasonló. Egyszerűen csak úgy gondolom, ez lesz a természetes irány, amerre a dolgok haladnak.”

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merwenus #1
    Nem pont az Ő döntése volt, hogy profit orientáltság irányába mennek? És hátrahagyják a non-profit részt?