SG.hu
Hiába épül ki mindenhol szupergyors net, ha azt nem használják az emberek
Az Európai Bizottság közzétette a digitalizációs célokról szóló uniós és nemzeti jelentések harmadik adagját, és ebben éles ellentét van a pesszimista uniós szintű értékelés és az optimistább nemzeti szintű következtetések között.
Az EU ambiciózus 2030-as célokat tűzött ki maga elé: a lakott területek 100%-os lefedettsége nagyon nagy kapacitású hálózatokkal (VHCN) - amelyek képesek 1 Gbps letöltési sebességet biztosítani -, valamint mindenhová üvegszál és 5G kiépítése. Az előrehaladás nyomon követése érdekében a Bizottság éves jelentéseket állít össze a tagállamok adatai alapján. Az idei bemutató decemberre várható, mert a távközlési szabályozást a piac deregulációjával átalakítani kívánó, közelgő digitális hálózatokról szóló törvény (Digital Networks Act, DNA) támogatására van kihegyezve.
A szilárd előrelépés ellenére - a VHCN és az üvegszálas lefedettség 2024 végére elérte az épületek 82,5%-át, illetve 69,2%-át - a Bizottság összesített jelentése arra figyelmeztet, hogy „a jelenlegi ütemben a teljes lefedettséget csak 2051-re érnénk el”. Ezt követően a Bizottság a nemzeti hálózatokat a kiépítés felgyorsításának eszközeként jelöli meg. De ez ellentétben áll a Bizottság saját országos szintű jelentéseivel, amelyek szerint a legtöbb tagállam vagy a tervezett ütemben halad, vagy túlteljesíti a nemzeti célokat - ami megkérdőjelezi a riadalom szükségességét.
Csak néhány országot fenyeget az a veszély, hogy nem éri el az EU 2030-ra kitűzött célját: Ausztriát, Belgiumot, Csehországot, Észtországot, Németországot és Lettországot. Ez a lista azonban árnyalt olvasást igényel: Ausztria, Belgium és Csehország az uniós célnál szerényebb célokat tűzött ki: 72%-os, 82%-os, illetve 60%-os üvegszálas lefedettséget. Ez utóbbi három úgy véli, hogy a koaxiális hálózatokra és az üvegszálas hálózatokra támaszkodva 2030-ra 100%-os, nagyon nagy kapacitású hálózatkészséggel fognak rendelkezni, és mindannyian vagy a tervezett ütemben haladnak, vagy valamivel előrébb járnak az üvegszálas hálózatok kiépítésére vonatkozó terveiknél.
A legfőbb aggodalomra Németország ad okot. Legfőbb gazdasági partnerünknél az üvegszálas lefedettség 2024-ben mindössze 36,8%-os volt, és a jelenlegi ütemben az előrejelzések szerint 2030-ra mindössze 71%-os lesz. Mivel Németország az EU lakosságának 17%-át teszi ki, ez a teljesítmény jelentősen visszavetné az EU 2030-ra kitűzött célját, aminek az az oka, hogy a nagy német távközlési vállalatok keveset költenek az infrastruktúra korszerűsítésére.
A nemzeti jelentések szerint a digitális infrastruktúra piacán nem tapasztalható strukturális kudarc. Az igazi kihívás továbbra is a vidéki és távoli, ritkán lakott területeken jelentkezik, ahol a magánberuházások korlátozottak, és állami támogatásra van szükség, amelyet nehezebb biztosítani, mivel az EU prioritásai a védelem irányába tolódnak el.
Ami a mobilszolgáltatást illeti, az EU 2024-re elérte a 94%-os nagysebességű 5G-lefedettséget, és 2030-ra a tervek szerint 100%-os lefedettséget fog elérni. Románia 47%-os lemaradásban van, de 25 ország meghaladta a 80%-ot, nyolc pedig már teljes lefedettséget ért el. Úgy tűnik, hogy az 5G kiépítése (amely további alapinfrastruktúrát igényel) tekintetében előrelépésre van szükség az USA-hoz és Kínához képest. A Bizottság azonban itt is drámai nyelvezetet használ uniós szintű átfogó dokumentumában, miközben a saját nem hivatalos mutatója, amely az 5G 3,4-3,8 GHz-es sávban történő kiépítését követi nyomon, 68%-os készültséget mutat.
Tekintettel erre az általános előrehaladásra, a Bizottság drámai megfogalmazása a digitális infrastruktúra kiépítésének uniós helyzetéről indokolatlannak tűnik. A DNA - amelyet egyesek „szabályozási nagy durranásként” jellemeznek - azzal a kockázattal jár, hogy megzavarja a működő piacot, amely nagyrészt teljesíti az infrastrukturális célokat. Mind az EU Tanácsa, mind a CERRE független agytröszt, mind a Bizottság versenyügyi osztálya és a BEREC (az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete) aggodalmát fejezte ki a távközlési piac deregulációjára irányuló lépésekkel kapcsolatban. Szerintük az EU céljai szempontjából nem az összekapcsolhatóság, hanem a vállalkozások digitális átalakulása az igazi probléma, ami sokkal fontosabb a szervezet versenyképessége szempontjából.
Az infrastruktúra és a felhasználás közötti szakadék azonban egyre nő. Románia például az EU legjobb üvegszálas hálózatával rendelkezik, de a felhő, az adatelemzés és a mesterséges intelligencia vállalatok általi alkalmazása terén az utolsó helyen áll. Franciaország szintén robusztus infrastruktúrával rendelkezik, de a vállalkozások csak átlagos mértékben veszik igénybe a digitális szolgáltatásokat. Ez a szakadék nem csak a nemzeti vagyonról szól, hanem szélesebb körű strukturális különbségeket tükröz. Az északi és nyugati országok jobb helyzetben vannak, mint a déli és keleti országok. Dánia, Finnország és Hollandia vezet e három mérőszám vállalati bevezetésében, míg Bulgária és Románia lemarad.
Egy másik figyelmen kívül hagyott probléma az edge node-ok - az alacsony késleltetésű alkalmazásokhoz nélkülözhetetlen kis adatközpontok - egyenlőtlen eloszlása. 2024-ben Németország és Franciaország adott otthont az uniós edge node-ok 52%-ának, ami tovább erősíti a digitális földrajzi egyenlőtlenségeket, mivel a szabványos adatközpontok főként a nyugati fővárosokban, például Párizsban, Frankfurtban, Amszterdamban és Dublinban találhatók. A Bizottság kiemelt következtetései egyik kihívással sem foglalkoznak. Ha az EU komolyan gondolja a digitális versenyképességet, akkor a hálózatok kiépítéséről át kell helyeznie a hangsúlyt annak biztosítására, hogy a vállalkozások - és a polgárok - valóban használják azokat.
Az EU ambiciózus 2030-as célokat tűzött ki maga elé: a lakott területek 100%-os lefedettsége nagyon nagy kapacitású hálózatokkal (VHCN) - amelyek képesek 1 Gbps letöltési sebességet biztosítani -, valamint mindenhová üvegszál és 5G kiépítése. Az előrehaladás nyomon követése érdekében a Bizottság éves jelentéseket állít össze a tagállamok adatai alapján. Az idei bemutató decemberre várható, mert a távközlési szabályozást a piac deregulációjával átalakítani kívánó, közelgő digitális hálózatokról szóló törvény (Digital Networks Act, DNA) támogatására van kihegyezve.
A szilárd előrelépés ellenére - a VHCN és az üvegszálas lefedettség 2024 végére elérte az épületek 82,5%-át, illetve 69,2%-át - a Bizottság összesített jelentése arra figyelmeztet, hogy „a jelenlegi ütemben a teljes lefedettséget csak 2051-re érnénk el”. Ezt követően a Bizottság a nemzeti hálózatokat a kiépítés felgyorsításának eszközeként jelöli meg. De ez ellentétben áll a Bizottság saját országos szintű jelentéseivel, amelyek szerint a legtöbb tagállam vagy a tervezett ütemben halad, vagy túlteljesíti a nemzeti célokat - ami megkérdőjelezi a riadalom szükségességét.
Csak néhány országot fenyeget az a veszély, hogy nem éri el az EU 2030-ra kitűzött célját: Ausztriát, Belgiumot, Csehországot, Észtországot, Németországot és Lettországot. Ez a lista azonban árnyalt olvasást igényel: Ausztria, Belgium és Csehország az uniós célnál szerényebb célokat tűzött ki: 72%-os, 82%-os, illetve 60%-os üvegszálas lefedettséget. Ez utóbbi három úgy véli, hogy a koaxiális hálózatokra és az üvegszálas hálózatokra támaszkodva 2030-ra 100%-os, nagyon nagy kapacitású hálózatkészséggel fognak rendelkezni, és mindannyian vagy a tervezett ütemben haladnak, vagy valamivel előrébb járnak az üvegszálas hálózatok kiépítésére vonatkozó terveiknél.
A legfőbb aggodalomra Németország ad okot. Legfőbb gazdasági partnerünknél az üvegszálas lefedettség 2024-ben mindössze 36,8%-os volt, és a jelenlegi ütemben az előrejelzések szerint 2030-ra mindössze 71%-os lesz. Mivel Németország az EU lakosságának 17%-át teszi ki, ez a teljesítmény jelentősen visszavetné az EU 2030-ra kitűzött célját, aminek az az oka, hogy a nagy német távközlési vállalatok keveset költenek az infrastruktúra korszerűsítésére.
A nemzeti jelentések szerint a digitális infrastruktúra piacán nem tapasztalható strukturális kudarc. Az igazi kihívás továbbra is a vidéki és távoli, ritkán lakott területeken jelentkezik, ahol a magánberuházások korlátozottak, és állami támogatásra van szükség, amelyet nehezebb biztosítani, mivel az EU prioritásai a védelem irányába tolódnak el.
Ami a mobilszolgáltatást illeti, az EU 2024-re elérte a 94%-os nagysebességű 5G-lefedettséget, és 2030-ra a tervek szerint 100%-os lefedettséget fog elérni. Románia 47%-os lemaradásban van, de 25 ország meghaladta a 80%-ot, nyolc pedig már teljes lefedettséget ért el. Úgy tűnik, hogy az 5G kiépítése (amely további alapinfrastruktúrát igényel) tekintetében előrelépésre van szükség az USA-hoz és Kínához képest. A Bizottság azonban itt is drámai nyelvezetet használ uniós szintű átfogó dokumentumában, miközben a saját nem hivatalos mutatója, amely az 5G 3,4-3,8 GHz-es sávban történő kiépítését követi nyomon, 68%-os készültséget mutat.
Tekintettel erre az általános előrehaladásra, a Bizottság drámai megfogalmazása a digitális infrastruktúra kiépítésének uniós helyzetéről indokolatlannak tűnik. A DNA - amelyet egyesek „szabályozási nagy durranásként” jellemeznek - azzal a kockázattal jár, hogy megzavarja a működő piacot, amely nagyrészt teljesíti az infrastrukturális célokat. Mind az EU Tanácsa, mind a CERRE független agytröszt, mind a Bizottság versenyügyi osztálya és a BEREC (az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete) aggodalmát fejezte ki a távközlési piac deregulációjára irányuló lépésekkel kapcsolatban. Szerintük az EU céljai szempontjából nem az összekapcsolhatóság, hanem a vállalkozások digitális átalakulása az igazi probléma, ami sokkal fontosabb a szervezet versenyképessége szempontjából.
Az infrastruktúra és a felhasználás közötti szakadék azonban egyre nő. Románia például az EU legjobb üvegszálas hálózatával rendelkezik, de a felhő, az adatelemzés és a mesterséges intelligencia vállalatok általi alkalmazása terén az utolsó helyen áll. Franciaország szintén robusztus infrastruktúrával rendelkezik, de a vállalkozások csak átlagos mértékben veszik igénybe a digitális szolgáltatásokat. Ez a szakadék nem csak a nemzeti vagyonról szól, hanem szélesebb körű strukturális különbségeket tükröz. Az északi és nyugati országok jobb helyzetben vannak, mint a déli és keleti országok. Dánia, Finnország és Hollandia vezet e három mérőszám vállalati bevezetésében, míg Bulgária és Románia lemarad.
Egy másik figyelmen kívül hagyott probléma az edge node-ok - az alacsony késleltetésű alkalmazásokhoz nélkülözhetetlen kis adatközpontok - egyenlőtlen eloszlása. 2024-ben Németország és Franciaország adott otthont az uniós edge node-ok 52%-ának, ami tovább erősíti a digitális földrajzi egyenlőtlenségeket, mivel a szabványos adatközpontok főként a nyugati fővárosokban, például Párizsban, Frankfurtban, Amszterdamban és Dublinban találhatók. A Bizottság kiemelt következtetései egyik kihívással sem foglalkoznak. Ha az EU komolyan gondolja a digitális versenyképességet, akkor a hálózatok kiépítéséről át kell helyeznie a hangsúlyt annak biztosítására, hogy a vállalkozások - és a polgárok - valóban használják azokat.