SG.hu

A DeepSeek esélyt ad az európai cégeknek a felzárkózásra

Az európai vállalatok az eddigi költségek töredékéért juthatnak hozzá a technológiához, a cégvezetők szerint DeepSeek strukturális hatása mindenütt jelen van. A startupok gyorsan váltanak, a nagyvállalatok figyelnek és kivárnak.

Hemanth Mandapati, a Novo AI német startup vezetője a DeepSeek chatbotok egyik korai alkalmazója volt, amikor két héttel ezelőtt az OpenAI ChatGPT-ről a kínai MI modellre váltott. "Ha valaki az OpenAI segítségével építette az alkalmazását, könnyen átállhat a másikra. Nekünk percekbe telt a váltás. Rengeteg pénzt spórolok, a felhasználók pedig nem látnak semmiféle különbséget” - mondta a svédországi Göteborgban a kockázati tőkebefektetők számára rendezett GoWest konferencián. "Jelentős előrelépést jelent a mesterséges intelligencia demokratizálásában és a nagyvállalatokkal szembeni versenyfeltételek kiegyenlítésében” - mondta Seena Rejal, a brit NetMind.AI cég kereskedelmi igazgatója, a DeepSeek egy másik korai alkalmazója.

A DeepSeek megjelenése azért okozott földindulást a tőzsdéken, mivel a több mint egy tucat startup vezetőjével és befektetővel készített interjúk szerint a vállalatok a költségek töredékéért juthatnak hozzá a technológiához. A kínai cég más MI-vállalkozásokat is arra ösztönöz, hogy fejlesszék modelljeiket és csökkentsék az árakat. Az európai technológiai startupok nehezen tudták ugyanolyan ütemben alkalmazni az új technológiát, mint az amerikai riválisok, amelyek könnyebben jutnak finanszírozáshoz. Vezetők szerint azonban a DeepSeek megváltoztathatja az eddigi játékteret.

A Bernstein elemzői úgy becsülik, hogy a DeepSeek árazása 20-40-szer olcsóbb, mint az OpenAI hasonló modelljei. Az OpenAI 2,5 dollárt kér 1 millió input tokenért, vagyis az MI-modell által feldolgozott adategységekért, míg a DeepSeek jelenleg 0,014 dollárt kér ugyanennyi tokenért. (Egy token egy szótöredéknek felel meg.) „Bár a DeepSeek mint vállalkozás jövőjét nehéz megjósolni, a strukturális hatás eléggé áthatónak tűnik” - mondta Sanjot Malhi, a Northzone kockázati tőkecég partnere. A szabályozó hatóságok aggályokat fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a DeepSeek másolja-e az OpenAI adatait, vagy cenzúrázza-e azokat a válaszokat, amelyek rossz színben tüntethetik fel Kínát. Jelenleg különböző európai országokban folyik vizsgálat ellene.

A PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban közel 100 milliárd dollárt fektetnek be a kockázati tőkebefektetők mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalatokba, szemben az európai mintegy 15,8 milliárd dollárral. Donald Trump amerikai elnök január 22-én mutatta be a Stargate nevű, 500 milliárd dolláros AI-projektet, az OpenAI, a SoftBank és az Oracle által támogatott közös vállalkozást. Az európai befektetések szerényebbek voltak. Csak a francia Mistral szerepel az OpenAI, a Meta, az Anthropic és a Google által uralt top alapmodellek listáján.

A kínai DeepSeek azután keltett feltűnést, hogy a múlt hónapban egy tanulmányban azt írta, hogy a DeepSeek-V3 kiképzését Nvidia H800-as chipekkel végezték, és kevesebb mint 6 millió dollár értékű számítási teljesítményre volt szükség. Az alkalmazás azóta megelőzte a ChatGPT-t, és az Apple App Store-ban elérhető legjobban értékelt szoftver lett. "Ez egy ébresztő, hogy a nagyobb nem mindig jobb” - mondta Fabrizio Del Maffeo, az Axelera AI vezérigazgatója. "Azáltal, hogy a modellek mindenki számára elérhetőbbé válnak, csökkennek a tulajdonlási költségek és az innovatív technológiák létrehozásának akadályai, ami katalizátor lehet az egész iparág számára.”


Ulrik R-T, a dán Empatik AI vezérigazgatója a GoWest konferencián a svédországi Göteborgban

Bár egyes elemzők kételkednek abban, hogy a DeepSeek képzési költségei olyan alacsonyak, mint amilyennek a vállalat állítja, abban egyetértenek, hogy alacsonyabbak, mint a hasonló amerikai modellek. "A DeepSeek-et óriási lehetőségnek látom a hozzánk hasonló vállalatok számára” - mondta Ulrik R-T, a dán Empatik AI vezérigazgatója. „Megmutatta, hogy nincs szükségünk hatalmas költségvetésre ahhoz, hogy képesek legyünk megvalósítani az elképzeléseinket”.

Az árháború talán már el is kezdődött. A Microsoft a múlt héten az összes Copilot felhasználó számára ingyenesen elérhetővé tette az OpenAI o1 érvelési modelljét, a szokásos havi 20 dolláros előfizetési díj helyett. "Az MI árak csökkennek, így a jövőbeni felhasználás valószínűleg oda megy, ahol átláthatóság van, ami általában nyílt forráskódú, még akkor is, ha Kínában van” - mondta Joachim Schelde, a Scale Capital munkatársa. A nagyobb vállalatok, a finn Nokiától kezdve a német SAP-ig, óvatosabbak a váltással kapcsolatban. "A költség csak egy tényező” - mondta Alexandru Voica, a brit Synthesia vállalati vezetője, amelyet legutóbb 2,1 milliárd dollárra értékeltek. "A többi tényező a következő: „Megvan-e az összes biztonsági tanúsítvány, a keretrendszerek, a szoftver ökoszisztéma, amely lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy az adott platformra építsenek és integráljanak?”

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bunny #1
    Azt nem értem, ha a "DeepSeek-V3 kiképzését Nvidia H800" chipekkel csinálták, a deepseek hatására miért zuhant be az nvidia részvény ára. A zöldek képtelenek elég AI chipet gyártani, a gyártósorról viszik el és ez az új csoda is nvidia cuccot használ. Ehez képest 150 dollárról 40 dollárnyit zuhant a részvény.