Franczy

Veszélyben vannak a hordozható eszközök

[ZDNET] Az új technológiák révén az elmúlt időkben számos nagytudású hordozható elektronikus eszköz lepte el a piacot, hiszen gondoljunk csak bele, hogy manapság már hányfajta kéziszámítógépet, vagy mobiltelefont árulnak világszerte. Szakértők szerint elég nagy veszély rejtőzik abban, hogy ezeknek az eszközöknek a kifejlesztésekor a gyártók még nem igazán figyeltek a biztonsági szoftverek és az egyéb védelmi rendszerek kifejlesztésére, manapaság pedig, mint tudjuk, egyre több rosszindulatú hacker bolyong szerte a világban, akik bármikor könnyedén feltörhetik ezen hordozható eszközök szoftvereit.

A napokban megrendezett londoni Infosec számítógépes biztonsági konferencián megjelent szakemberek egyetértettek abban, hogy a hordozható, vezeték nélküli eszközök a közeljövőben nagyon könnyen a hackerek, a vírusok írásával foglalkozó programozók, valamint az egyéb szakterületekre specializálódott számítógépes bűnözők célpontjaivá válhatnak. A konferencián a szakértők természetesen nem csak a levegőbe beszéltek, hiszen az Infosec-en már be is mutattak olyan különböző védelmi rendszereket, melyeket kifejezetten a hordozható eszközökhöz fejlesztettek ki.

Jason Conyard, a Syamntec antivírus cég vezeték nélküli eszközök részlegének igazgatója a kiállításon elmondta, hogy az előttünk álló két év nagyon nehéz időszak lesz, mert ebben a két évben egyre több olyan vírusprogram, féreg és egyéb kellemetlenség fenyegetheti a hordozható eszközöket, melyek ellen a kezdeti időszakban még nem igazán lesz megfelelő védelem. Conyard elmondása szerint a régebbi, még vezetékes eszközök esetében sem éppen rózsás a helyzet, de a vezeték nélküli berendezések terjedésével egyre könnyebb dolguk lesz a hackereknek. A konferencián megjelent szakértőket leginkább a rövid hatótávolságú, rádiós adatátviteli technológia, vagyis a Bluetooth, a 802.11 szabványba tartozó vezeték nélküli Ethernet hálózatok, valamint az always-on mobiltelefonok (GPRS, UMTS) biztonságos működésének kérdése foglalkoztatta.

Conyard szerint természetesen nemcsak a védelmi szempontból még elég elmaradott hordozható hardverekben rejlenek a vírusok terjedésének veszélyei, hanem a felhasználók figyelmetlensége és óvatlansága is legalább ekkora veszélyt hordoz magában, így az előttünk álló egy-két évben mindkét frontvonalon harcba kell majd szállni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!