Berta Sándor

Kibervédelmi részleget hoz létre Belgium

A helyi védelmi minisztérium két éve tervezte a lépést.

Ludivine Dedonder belga védelmi miniszer már a hivatalba lépését követően, 2020 végén javasolta egy kiberparancsnokság létrehozását, de erre a politikus bejelentése alapján csak most kerül sor. Dedonder az önálló kiberbiztonsági egység megalapítását azzal indokolta, hogy fontos, hogy az európai uniós tagország jobban megbirkózzon a 21. századi fenyegetésekkel. Az új parancsokság várhatóan a 2024-es parlamenti ciklus vége előtt működőképes lesz, ki fogja egészíteni a jelenlegi védelmi struktúrát, a célja pedig a belga hadsereg kibertérbeli képességeinek megerősítése.

A védelmi miniszter azért javasolta az új egység létrehozását, hogy hangsúlyozza a kibertér, mint NATO műveleti terület fontosságát. Ezt megerősítette az ország STAR (Security & Service - Technology - Ambition - Resilience) nevű terve, amelyet a belga kormány és a parlament az év elején hagyott jóvá.

"Nem katonai és polgári, hanem egyetlen kibertérről beszélünk. Ezért szeretnénk létrehozni egy kettős kiberkomponenst. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megvédjük katonai és kritikus nem katonai rendszereinket. Az új egység lehetővé teszi számunkra azt is, hogy behatoljunk a virtuális világba, hogy információkat gyűjtsünk, megakadályozzuk a behatolásokat, és szükség esetén ellentámadást indítsunk" - jelentette ki Dedonder.

Érdekesség, hogy Belgiumban az SGRS katonai hírszerző szolgálaton belül már létezik egy kiberparancsnokság, amely a jelenleg hatályos szabályok alapján fenyegetés esetén katonai rendszereket támadhat, de a szervezet ezen jogosítványát mostanra kiterjesztették a nem katonai kritikus infrastruktúrákra is.

A politikus rámutatott, hogy a Belgiumot érő kibertámadások nem új keletűek, hiszen a védelmi minisztériumot már tavaly decemberben is megtámadták. Hozzátette, hogy az ukrajnai háború ismét megmutatta, hogy a kibertér a katonai tevékenységek valódi "műveleti tere".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!