Gyurkity Péter

Kétszer gyorsabb lesz az új Thunderbolt

Az USB példáját követi az Intel, a következő változat itt is megkétszerezi a sebességet.

Alig néhány nappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy elkészült az új USB4-szabvány, amely nemes egyszerűséggel duplázna a sebesség terén, legalábbis a jelenleg elérhető leggyorsabb változathoz képest. A jelek szerint az Intel szintén erre készül, többek között azért, mert ugyanazon specifikációt használnák fel.

A fenti bejelentést nem sokkal később követték a külsős beszámolók, amelyek már az Intel által megrendezett Technology Tour 2022 fontosabb fejleményeiről adtak hírt. Ezek egyikében az izraeli fejlesztői központ friss demonstrációjáról írnak, amely már kifejezetten a soron következő Thunderbolt-csatlakozó főbb számait villantotta fel. Kiderült például, hogy a cég is a 80 Gbps-os átviteli plafont célozza meg, ami nem túl meglepő, hiszen ezt az USB-C kábel, valamint az USB4 2.0 specifikációja biztosítaná. Nem számíthatunk tehát óriási eltérésekre a két megoldás között, a legnagyobb különbség talán maga a csatlakozó lesz.

Érdekes módon a gyártó egyelőre nem nevezte meg az új változatot, így csak találgathatunk, hogy mely opció mellett döntenek majd. A fentiek ismeretében könnyen lehet, hogy végül a „Thunderbolt 4 version 2” névre esik majd a választás, a „Thunderbolt 5” ugyanis nem tűnik nagyon valószínűnek, ez nem is lenne túl logikus lépés. Az biztos, hogy a Haifa városában lévő fejlesztői központ felelős a házon belüli munkálatokért, amely a termék definíciójától egészen annak kialakításáig és véglegesítéséig terjed, bár ezt világszerte 9 különböző helyszínen végzik.

Azt nem tudni, hogy pontosan mikor bukkan majd fel az új változat, erre viszont már nem kell sokat várni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Miért nem volt kétszer gyorsabb már az ezelőtti verzió?