Franczy

Panasonic DVD-R/RAM combo drive

A Panasonic cég az idei hannoveri CeBIT számítástechnikai kiállításon egy újabb DVD technológiai áttörés bemutatására készül, hiszen itt mutatják majd be először széles közönség előtt a cég első olyan multifunkciós meghajtóját, mely képes mind a DVD-RAM lemezek, mind a DVD-R lemezek kezelésére.

Az új Panasonic drive, és az általa megírt lemezek nemrégiben már bizonyíthatták tudásukat, hiszen az újdonság minden szempontból megfelelt a DVD Forum által támasztott követelményeknek; a Panasonic LF-D311-es típusú új meghajtó 100 százalékig kompatibilis a korábbi számítógépes DVD-ROM meghajtókkal és az asztali DVD lejátszókkal, de még az egyéb DVD felvevőkkel is. Szakértők szerint a Panasonic cég újdonsága végre megteremtheti majd azt a hídat, amely a számítógépes DVD rögzítési technológiák és az otthoni DVD-s szórakoztatóipari berendezések között ível át, és amelyre régóta nagyon sokan vártak már.

A jelek szerint a Panasonic 15 éves, optikai adattárolók, valamint 3 éves, DVD-RAM meghajtók terén szerzett tapasztalata egy olyan új meghajtó kifejlesztéséhez is elegendő volt, mely alapjaiban rengetheti meg az érintett piaci szegmenst. A Panasonic új LF-D311-es típusú DVD meghajtója többek között a 650 nanométeres és 780 nanométeres hullámhosszú lézersugarak közötti váltásokkal garantálja az eddig még sohasem tapasztalt széleskörű kompatibilitást. A Panasonic új DVD-R/RAM meghajtója képes a 4,7 GB-os kapacitású DVD-R, valamint a 4,7; illetve 9,4 GB-os kapacitású DVD-RAM lemezek írására, valamint olvasására is, de az sem elhanyagolható szempont, hogy képes a régebbi 2,6 GB-os, illetve 5,2 GB-os kapacitású DVD-RAM lemezek kezelésére is.

A Panasonic LF-D311-es típusú új, ATAPI interfészes DVD-R/RAM meghajtója a különböző szabványú DVD lemezek mellett természetesen képes a különböző CD-k olvasására is, így maximálisan 24x-es CD sebességgel képes olvasni az audio CD-ket, a video CD-ket, a CD-ROM-okat, valamint a CD-R/RW-ket is.

A Panasonic újdonsága maximálisan 6x-os DVD sebességgel képes a DVD-ROM és DVD-R lemezek olvasására, míg a 4,7 GB-os DVD-RAM lemezeket 2x-es, a korábbi 2,6 GB-os DVD-RAM lemezeket pedig 1x-es DVD sebességgel képes olvasni. A drive a 4,7 GB-os DVD-RAM lemezeket maximálisan 2x-es DVD (2770 KB/s) sebességgel tudja megírni, míg a korábbi 2,6 GB-os DVD-RAM lemezeket és a 4,7 GB-os DVD-R lemezeket 1x-es (1385 KB/s) sebességgel képes égetni. A meghajtó hozzáférési ideje DVD-RAM lemez esetében 75 ms, DVD-ROM/R, illetve CD-ROM esetében pedig 65 ms. A Panasonic LF-D311 idén szeptembertől jelenik majd meg a boltok polcain.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!