Gyurkity Péter

Augusztus végén jön a Ryzen 7000

Egyszerre több példányt mutatnak be, de egyelőre a régi foglalatot sem hagyják el.

Az AMD soron következő generációjáról már számos alkalommal írtunk, legutóbb azonban a mindkét nagy gyártó megoldásait érintő biztonsági rések voltak a középpontban. Most a cég jelezte, hogy mikor szándékozik hivatalosan is lerántani a leplet a friss sorozatról, ez pedig már nincs messze.

Az illetékesek egy rövid Twitter-bejegyzésben tették közzé a pontos dátumot, eszerint augusztus legvégén kerítenek sort a hivatalos bemutatóra. Ezt természetesen egy közlemény, valamint az online streamet előre jelző lap egészíti ki, utóbbin nyilván élőben is megtekinthetjük majd az eseményt. Külsős források szerint Lisa Su és társai egyszerre több chipet ismertetnek majd, a listán egészen pontosan az abszolút csúcskategóriát képviselő Ryzen 9 7950X és 7900X, a némileg szerényebb kivitelben befutó Ryzen 7 7700X, valamint az ennél is gyengébb (és egyben olcsóbb) Ryzen 5 7600X szerepel, viszont ezt még hivatalos források nem erősítették meg.

A Zen 4 architektúrát képviselő friss chipek már a vadonatúj foglalatra épülnek, a Socket AM5 mellett azonban a PCI 5.0 és a DDR5-memória támogatása is fontos részletnek minősül. A magukat jól értesültnek beállító személyek állítása alapján a Socket AM4 sem kerül a szemétdombra, valószínűnek tűnik, hogy a gyártó még egy darabig meghagyja ennek támogatását, vagyis több Zen3D-chipet is piacra dobhatnak a jelenlegi foglalatra alapozva, amelyeket egészen friss, szintén ebben a kivitelben érkező példányok egészítenek majd ki.

Ahogy említettük, az eseményre a hónap legvégén, augusztus 30-án kerül majd sor, magyar idő szerint éjjel 1 órakor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!