Gyurkity Péter

Az iPhone 13 nyert az első negyedévben

Az okostelefonok ranglistájában az Apple megoldásai kaparintották meg a legjobb helyeket.

Az eredetileg tavaly ősszel bemutatott iPhone 13 kapcsán nemrég írtunk arról, hogy ez a típus jobban megőrzi értékét az androidos riválisokhoz képest, bár a friss összegzésben már a Google legutolsó megoldása is érdekes trendet mutatott. Most az első negyedéves eredményekről érkezett friss hír, amelyből szintén az Apple fölénye rajzolódik ki.

Az IDC egyik elemzője tette közzé a napokban a legújabb jelentést, ezúttal egy rövid Twitter-bejegyzés formájában, amelyben azonban mellékelik az első 5 okostelefon rangsorát. Ebből megtudjuk, hogy az idei év első periódusában az iPhone 13 végzett a globális első helyen, bár azt nem közlik velünk, hogy pontosan hány darab talált gazdára az első 3 hónap során, mint ahogy azt sem árulják el, hogy a teljes piac pontosan mekkora szeletét tudta elhódítani az Apple készüléke. Mindazonáltal ezen adatok nélkül is fontos az első hely megszerzése, hiszen a cég szintén beszállítói akadályokkal volt kénytelen szembenézni, a 800 dolláros tengerentúli ár pedig nyilván nem volt kedvező szempont.

A második helyen az iPhone 13 Pro Max végzett, ez arra utal, hogy az Apple megtalálta a két ideális méretet, amelyhez megfelelő szoftvert és hardvert társít. Tekintettel arra, hogy a két előd sorrendben 2020-ban, majd pedig 2021-ben bizonyult a legnépszerűbb típusnak, a mostani rangsor nem nevezhető óriási meglepetésnek, mégis jelzésértékű, hogy a nagy rivális Samsung csak a harmadik helyen bukkan fel, éspedig nem csúcskategóriás, hanem kifejezetten mainstream megoldással, a Galaxy A12 révén. A negyedik helyen az iPhone 13 Pro található meg, ötödikként pedig a Galaxy A32 zárja a sort – a dél-koreai gyártó azóta mindkét típust felváltotta az A13 és A33 okostelefonokkal, amelyek az 5G szélesebb körű elérhetővé tételét célozzák meg.

Az első helyezett modell amúgy 42 milliárd dolláros bevételt hozott gyártójának, míg az alsó-középkategóriában domináns Samsung alig 3,6 milliárdot söpört be a két említett típus jóvoltából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #2
    Túlárazott spyware kikapcsolhatatlan gyerekzárral. Nem csoda, hogy népszerű.
  • M2 #1
    Aki ért hozzá, az pontosan tudja az okokat: brutálisan jó telefonok!