Berta Sándor

Regionális légitársaság alkalmazza a Starlinket

Amint arra számítani lehetett, az első cég máris jelentkezett a rendszerért.

Először a Delta Airlines egyes repülőgépein tesztelték a SpaceX Starlink nevű műholdas internetszolgáltatását, most pedig a JSX nevű regionális légitársaság arról számolt be a Twitteren, hogy az év végéig Starlink antennákkal szereli fel a repülőgépeit, így az utasok bármikor csatlakozhatnak majd a világhálóhoz. A JSX összesen 100 járművet akar ellátni az antennákkal és azok közül az elsők elkészülnek az esztendő végéig. Ezt már a Reuters tette hozzá.

A vállalat kiemelte, hogy a Starlink használata az utasok számára nem fog plusz költségekkel járni és az ajánlat igénybevételéhez nem lesz szükség külön bejelentkezésre sem. A JSX elsősorban az Amerikai Egyesült Államok délnyugati városai között kínál összeköttetéseket állandó, illetve szezonális járatok segítségével, a repülőgépek átlagosan néhány tucat ülőhellyel rendelkeznek. A cég azt ígéri a szolgáltatásait választó utasoknak, hogy a nagy repülőterek hektikusságát mellőzve, a magánterminálok használatával, kígyózó sorok és tolakodás nélkül juthatnak el a célvárosokba. Sőt, az érvelés alapján a Starlink pedig nem csupán az égben, hanem az egész galaxisban a legjobb WLAN. Az egyelőre nem derült ki, hogy a Starlink bevezetéséért mennyit fizet a légitársaság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!