Gyurkity Péter

iPhone-ra vágynak a tinédzserek

A tengerentúli felmérésben rekordközeli számot mutat ezen tinik aránya.

Az Apple fejlesztései továbbra is meglehetősen jól szerepelnek a piacon, legutóbb pedig arról írtunk, hogy már tesztelik az iPhone 14 különböző típusait, amelyek várhatóan szeptemberben mutatkoznak majd be a nagyközönség előtt. Egy friss felmérés alapján az amerikai tinik túlnyomó része ilyen készülékre vágyik, arányuk megközelíti az eddigi rekordot.

A Piper Sandler befektetői ház a napokban tette közzé sorrendben 43. féléves felmérését, amely ezúttal is a Taking Stock With Teens névre hallgat. A friss anyagban arról olvashatunk, hogy a megkérdezettek 87 százaléka tervezi valamelyik iPhone beszerzését, ez lenne tehát soron következő telefonjuk, míg ugyanilyen arányban van már birtokukban a család egy-egy tagja, vagyis a tengerentúlon teljesen egyértelmű az Apple fölénye. Ezzel a tavalyi hasonló időszakban látott arányt, a 90 százalékos szintet közelíti meg a mostani felmérés eredménye, ami egyben az Apple szolgáltatásai számára is kedvező fejlemény, hiszen ezzel a visszatérő, rendszeres előfizetések száma is emelkedni fog, komoly ugrást eredményezve a hagyományosan nagyon erős bevételek terén.

Érdemes megjegyezni, hogy a felmérésben résztvevő 7100 amerikai tini többnyire jómódú családban cseperedik, hiszen ezen háztartások átlagosan 69 ezer dollárt keresnek. Amíg az átlagos életkor 16,2 év, összesen 44 amerikai állam képviselteti magát az anyagban, a fenti válaszadók 39 százaléka pedig részmunkaidőben dolgozik, vagyis nem feltétlenül a szülők pénzére támaszkodva szeretnének beszerezni egy-egy újabb készüléket. Tekintettel arra, hogy már több mint 1 milliárd aktív iPhone van használatban, a saját tábor hatalmasnak mondható, így a cégnek belátható időn belül nem lesz komolyabb gondja a bevétellel.

A cég amúgy az Apple részvényeinek nagyobb jelenlétét ajánlja a befektetők számára, egyértelműen bizakodóak a kilátásokkal kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #1
    Google's Android and Apple's iOS are the major competitors in the mobile operating system market in North America. In June 2021, Android accounted for about 46 percent of the mobile OS market, and iOS accounted for 53.66 percent of the market. Just 0.35 percent of users were running a system other than Android or iOS.