Gyurkity Péter

Túlhúzza a CPU-t az AMD grafikus meghajtója

A cég saját Ryzen-chipjeinek órajele emelkedik meg, mindenféle figyelmeztetés nélkül.

Az AMD egyik vezetője a napokban tett említést arról, hogy az Intellel ellentétben náluk nincs szükség a hibrid chipekre, a big.LITTLE koncepciójához hasonló kialakítású példányokra, eközben viszont meglévő megoldásaik kapcsán merültek fel újabb aggályok. Külsős jelentések szerint a grafikus vezérlő meghajtója húzza túl a CPU-kat, ezt pedig most a cég maga is megerősítette.

A hónap elején egyes külsős portálokon jelentek meg a részletes beszámolók, amelyekben erre a jelenségre hívták fel a figyelmet. Ezt néhány nappal később, a Tom’s Hardware megkeresésére válaszolva, az AMD szóvivője is megerősítette, kiemelve, hogy ők is vizsgálják a problémát, így hamarosan további információkat osztanak majd meg a felhasználókkal. Addig is a jelenség szimptómáit, valamint egy átmeneti megoldást közölhetünk az érintettekkel, akik elsősorban a garancia elvesztése miatt aggódhatnak, a központi processzor túlhúzása ugyanis ezzel jár.

Az AMD eredetileg azzal az elgondolással egészítette ki tavaly saját Adrenalin GPU-meghajtóit, hogy a Ryzen CPU és a Radeon GPU automatikus túlhúzásának egyazon felületen történő engedélyezésével egyszerűsödik az erre vágyó felhasználók dolga. Az elmúlt hetekben azonban egyértelművé vált, hogy valami nem stimmel, egymás után futottak be ugyanis a jelentések arról, hogy a különböző Ryzen-chipek órajele hirtelen megemelkedett, ehhez pedig semmilyen felhasználói beavatkozásra nem volt szükség, a jelenség teljesen véletlenszerűnek tűnt. Nagyon úgy tűnik, hogy a meghajtók hibásak, ezek a felhasználó engedélye nélkül módosítják a BIOS-beállításokat, megemelve a feszültséget és a CPU órajelét, ami egyben a garancia elvesztését eredményezi – nem beszélve az esetleges további problémákról, amelyet a jóval magasabb órajel alkalmazása idézhet elő.

Átmeneti megoldásként a külsős források a Radeon Software Slimmer alkalmazását javasolják, ezzel ugyanis eltávolítható a Ryzen Master SDK, amely a túlhúzást végzi – mivel azonban ez egy harmadik féltől származó szoftver, nincs garancia a problémamentes üzemelésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!