Gyurkity Péter

Itt a harmadik iPhone SE

Marad a megszokott külső, viszont új chipet kap a szerényebb okostelefon.

Az Apple várható újdonságai, valamint a cég tervei kapcsán nemrég arról írtunk, hogy új kijelzőket szeretnének beépíteni a soron következő Mac-konfigurációkba, most azonban sort kerítettek a fontos márciusi bemutatóra, így ismét van miről beszámolni. A harmadik iPhone SE mellett az iPad Air 5 is megjelenik, ezek részletein futunk most végig.

A hivatalos közleményből, valamint az alább beágyazott videóból megtudjuk, hogy a sorrendben harmadik iPhone SE megtartja az immár 8 éves dizájnt. Ismét egy 4,7 hüvelykes kijelzőt kapunk, amely az 1334 x 750 pixel felbontást támogatja, viszont a panelt már a Ceramic Shield felület védi, ami jobban ellenáll a behatásoknak. A teljesítményt ezúttal már az A15 chip nyújtja, amely az 5G részleges támogatását is biztosítja (a mmWave nélkül), a hátoldali 12 megapixeles kamera pedig a Smart HDR 4, a Photographic Styles, a Deep Fusion, valamint a Portrait Mode funkciókat támogatja. Az üzemidő állítólag szintén javult, bár ezen a téren nem várhatunk sokat a készüléktől.


Érdekes módon a chip kapcsán az Apple az iPhone 8 típushoz hasonlítja a teljesítményt, amely szerintük csaknem kétszeres javulást mutat, tekintettel viszont arra, hogy ez utóbbi telefon még az A11 processzorral futott be, az újabb változatokhoz képest nyilván kisebb lesz a különbség. Az iPhone SE 2022 a tervek szerint március 11-én lesz előrendelhető, összesen 30 országban, a megjelenés március 18-án esedékes. A hivatalos ár 429 dollártól indul, ez a belső tároló méretétől függ, amely 64, 128, illetve 256 GB-os kapacitást kínál.

A cég emellett az iPad Air 5 tábláról is lerántotta a leplet, ez szintén megtartja a közvetlen előd külsejét, viszont már az M1 chipre épül, amely az 5G támogatását is biztosítja. Megújul az előlapi kamera, a többi hardveres részlet viszont marad nagyjából változatlan. Az ár 599 dollártól indul, a megjelenés itt is március 18-án esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    "De nem remegek érte ha ha nem kapok támogatás, ez nem droid."
    Regota frissitetlen droid biztonsagosabb, mint egy hasonloan elhanyagolt szifon. Ott legalabb a bongeszo es a google szolgaltatasok frissulnek. De ha nem bankolsz rajta es nem erdekel a szemelyes adataid vedelme, akkor mindegy.
  • Bruce_Willis #5
    Én a hangszóró miatt főleg és a kijelző miatt. Nekem ez munkaeszköz, Az egyik applikáció ami a munkámhoz kell, nagyon erőforrás-igényes. Lehet hogy egy gyengébb készülék nem is tudna egyes 3d modelleket megjeleníteni.
    Persze az Air az biztos elvinné, mert jelenleg egy 10,5-ös pro-t használok.
    Régi darab, de nagyon rendben van még mindenféle téren. Illetve ez még masszív, nem hajlik el mint az újak. Esett is már nagyokat, kibírta.
    Szeretem még benne hogy az oldalsó kávánál meg tudom fogni úgy a készüléket hogy nem nyúlok bele a kijelzőbe. Ipadnél szerintem pont jól jön a káva.
    Persze már rég váltottam volna ha nem 300 fölé pozícionálták volna a pro készülékeket.
    Azelőtt 1-2 évente váltottam.
    A telefon az más, nem ér nekem annyit, nem lógok rajta, és 4 évig simán elvagyok vele. A 7-esem most kb. 4 éves, tok és fólia nélkül használom és karcmentes. Ha így haladok, még 4 évet kibír.
    Én meg azt nem értem miért izgulnak az emberek a támogatásra. Pont letojom, ritkán frissítek. Régebben még ellene is voltam a frissítésnek mert érezhetően direkt lassították a gépet. Rá is kényszerültem a készülék vásárlásra.
    Viszont úgy látszik változott az apple hozzáállása, mert vagy két éve már, nem érzek lassulást a frissítések után. És az újdonságok miatt megéri frissíteni. De nem remegek érte ha ha nem kapok támogatás, ez nem droid.
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Iphone 7-ben 0-2 év support van még, ebben az új SE-ben meg akár 5-6, de egyébként igazad van. Azt viszont nem értem az emberek miért izgulnak rá annyira az iPad pro-ra, mikor már az alap Ipad is erősebb, mint egy 300 ezres laptop.
    Használt telefon tényleg elég nagy lottó, ha nincs rá legalább egy GSM bolt 3 hónapos garanciája.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2022.03.10. 08:36:11
  • Bruce_Willis #3
    Az Air engem sem érdekel, kizárólag a pro. Pont azért írom mert szerintem marhára drága, nem éri meg.
    SE szintén nem fog érdekelni, iphone 7-est vettem 100 ezerért, ugyanúgy néz ki.
    Hiába a specifikáció, nekem nem ér annyit, csak egy nagyobb kijelzőért fizettem volna többet, de nálam 150 a lélektani határ.
    Nekem kb. ugyanekkora készülék kellene, nagyobb kijelzővel. Az X vagy a 12 mini, már nem tudom, de azok jók lennének.
    Bár azt mondtam mindig is hogy telefont nem vennék használtan, egyszer lehet kivételt teszek. Valami igényestől kellene venni, aki nem nyomogatja szarás közben és nem krákog bele.
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Azért azt is nézzük meg, hogy mennyit romlott a forint az euróhoz képest és mennyit az euró a dollárhoz képest. És emellett csiphiány is van.

    Egy békebeli Iphone SE 150-ért nem rossz vétel, ahogy 130-ért a gen9 iPad-nek sincs versenytársa. Kit érdekel az mennyibe kerül az Air?
  • Bruce_Willis #1
    SE közel 200 ezerét??
    iPad Air közel 300 ezerért??
    Köszi nem..