Berta Sándor

10 perc hosszúak lehetnek a TikTok videói

A korábbiaknál több mint háromszor hosszabb felvételeket lehet nyilvánosságra hozni.

A TikTok tavaly december végén vált a világ legnépszerűbb weboldalává, miután a Google-t leszorította a vonatkozó lista éléről. A platform most egy olyan változtatást jelentett be, amelynek értelmében a feltölthető tartalmak maximális időtartamát háromról 10 percre növelte - minderről a TechCrunch számolt be.

A TikTokon eleinte csak legfeljebb 15 másodperces anyagokat lehetett megjelentetni, majd 60 másodperceseket. Ezt követték tavaly július óta a legfeljebb 3 perces videók, mostantól pedig már akár 10 percesek is. A lehetőséggel a következő hetektől minden felhasználó élhet majd, ehhez csupán annyit kell tennie, hogy frissíti a kapcsolódó alkalmazást, amikor megjelenik az erről szóló értesítés az okostelefonján. Egyes személyek már eddig is megkapták az információt, amely konkrétan a feltöltési korlátozás megemeléséről szól.

A TikTok szóvivője kiemelte, hogy remélik, hogy a tartalomkészítők így világszerte még több kreatív lehetőséghez jutnak és könnyebbé válhat a tánc-, a főzési, az edzés- és a szépészeti, valamint a hosszabb humoros felvételek készítése, hiszen nem lesz szükség a különböző anyagok több részre darabolására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • regelek5 #5
    Tuti így van. :o)
  • zola2000 #4
    A YouTube a shortsal a TikTok babérjaira tör a TikTok meg YouTubeosodni kezd.
  • Sydra #3
    Nehéz így látatlanban megmondani, hogy mennyire kell hozzá átszervezni az adatbázisaikat. Jobb esetben csak több vasat kell venni. Rosszabb esetben át kell írni egy csomó mindent a backend-en.
  • Bruce_Willis #2
    Köszönjük Emese!
    Az a "szám átírás" dollármilliárdos befektetést igényel.
  • Cat #1
    Azért az kemény, hogy átírnak egy számot 180-ról 600-ra (mert gondolom másodpercben van), és ezt eladja a vezetőség és a marketing hatalmas fejlesztésnek.