Gyurkity Péter

Itt a 12. generációs Intel Core P és U

A vékonyabb laptopokba szánják az új példányokat, alacsonyabb fogyasztással.

Az Intel háza táján legutóbb az Alder Lake-N megérkezése számított kiemelt hírnek, a gyártó jól látható módon egészíti ki saját friss generációját, a kifejezetten erős változatok piacra dobása után lefelé nyitva. Most a vékonyabb laptopokba szánt példányok futottak be, a szokásos mutatókkal, ám némileg eltérő kialakításban.

A cég hivatalos bejelentésében arról olvashatunk, hogy a 12. generációs Intel Core P- és U-széria tagjairól van szó, amelyek ezúttal is az úgynevezett thin-and-light laptopokban kapnak majd helyet. Összesen 20 új chipről beszélhetünk, amelyek a közlemény alapján csak idén nagyjából 250 eltérő készülékben találnak majd otthonra, mégpedig olyan jelentős partnerek révén, mint az Acer, az Asus, a Dell, a Fujitsu, a HP, a Lenovo, az LG, az MSI, a NEC, valamint a Samsung. Erre nemcsak az Intel, hanem a Microsoft is vár, ők nyilván a Windows 11 előnyeit emelik ki, amelyek a 12. generációs Core-chipekre támaszkodva elsősorban a szerényebb megoldásokban kínálnak majd jobb teljesítményt, többek között a játékok terén.

A most piacra dobandó típusok ezúttal is 28, 15 és 9 wattos fogyasztással futnak be, bár ezek a Turbo Power alkalmazása esetében alaposan megugorhatnak. A chipek legfeljebb 14 magot tartalmaznak, ezek közül 6 erősebb (P), 8 pedig gyengébb (E) változat lesz, míg az integrált Iris X grafikus vezérlő maximum 96 EU-val áll majd rendelkezésünkre. A DDR5/LPDDR5- és DDR4/LPDDR4-memória támogatása megoldott, a többszálas teljesítmény a cég állítása szerint akár 70 százalékkal is megugorhat, a 3D-render esetében pedig egyenesen kétszeres növekedést ígérnek. A Thunderbolt 4.0 mellett a Wi-Fi 6E (Gig+) támogatását említik meg, az IPU 6.0 pedig a videokonferencia alatt biztosít megfelelő minőséget és tűrhető fogyasztást.

Az első ilyen megoldások március folyamán jelennek majd meg, de a bemutatók az év hátralévő részében is egymást követik majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    M1 Macbook Air, olcsóbban ilyen nincs és nem is lesz egyelőre. :(
    (360-ért nem kapsz fémvázas nem-Apple laptopot, így alapból ugrott a passzív hűtés)
  • enyac #1
    Érdekelne egy apró, passzív hűtésű masina, talán a 9W-os procival megoldható. Van jelenleg is netbookom 6W-os Celeronnal - nem egy teljesítménybajnok, de mindennapos feladatokra bőven jó, és megy egész nap akkuról. Nagyon tetszik, hogy zéró mozgó alkatrész van benne. Remélem, hogy a gyártók gondolnak ilyen igényekre is.