Berta Sándor

Európának vezető szerepre kell törnie a katonai mesterséges intelligenciák területén

A kontinens csak ebben az esetben kerülhet lépéselőnybe.

Alexander Karp, a Palantir adatelemző cég vezetője a müncheni biztonsági konferencián kijelentette, hogy Európa akkor juttathatja a világ élvonalába a saját szabványait és az alapvető értékeit, ha megfelelő pozíciót szerez a katonai célú mesterséges intelligenciák területén.

A menedzser a rendezvényen arról beszélt, hogy a kontinentális Európában és angolszász területen eltérő a különböző új adattechnológiák elfogadottsága. Karp hozzátette, hogy szereti az adatvédelmet és szeretné, hogy azt máshol is alkalmazzák. Döntő jelentőségű ugyanakkor annak meghatározása, hogy egy társadalom milyen feltételek mellett használhatja fel a különböző technológiai arzenált, például a bűnözők kikémlelésére. Azt is tisztázni kell, hogy másképp kell kezelni annak az ügyét, aki ellop egy kenyeret és másképp azét, aki terrorista. A Palantir első embere ezt azzal egészítette ki, hogy sokan el sem tudják képzelni, hogy mennyire nehéz műszakilag megvalósítani azt, ami etikailag korrekt.

A menedzser továbbá rámutatott arra, hogy Európa annak ellenére erősnek számít a szoftverfejlesztés és a szakemberek területén, hogy erősen visszaesett ebben a kérdésben az Amerikai Egyesült Államok mögött. Ők és a Szilícium-völgy számos más cége is rengeteg tehetséget szerez a kontinensről, amelynél emellett rendelkezésre áll a megfelelő startup-kultúra is.

Karp úgy vélte, hogy Európa számára most kedvező időszak van arra, hogy a saját jogi és etikai szabványait megismertesse a világ más részeivel és azokat elterjessze. Ezért is fontos, hogy miként viselkedik a kontinens a mesterséges intelligencia versenyben és hogy ne engedje át ezt a területet Kínának. Az emberi jogok is csak akkor fognak globálisan szerepet játszani, ha a területet a nyugati szabványok határozzák meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • _svd_ #3
    Az elmúlt 24 óra, rácáfolt az érvelésedre.
  • end3 #2
    Európának NEM az Amerikától direktívába adott, destruktív területeken kell vezető szerepre törekednie, hanem az európai emberek jólétét, fejlődését elősegítő társadalmi környezet fejlesztését kell célul tűznie. (Ha már AI és ha már fel lehet valamire használni, akkor annak nem katonainak kellene lennie.)
  • repvez #1
    segítek jo a cikk írásban címet adni.
    Vagy az legyen, hogy Europának vezető szerepre kell törnie a katonai mesterséges intelligenciák területén
    vagy Európában vezető szerepre kell törnie a cégeknek a katonai mesterséges intelligenciák területén

    Mert igy nincs semmi hogy kire vonatkozik a fenti cim, de mint tudjuk manapság már nem számít, google fordítóval mehet és nem kell ellenőrizni, hogy helyes e vagy értelmes e a szöveg.