Gyurkity Péter

Szárnyal az Intel, rekordok dőltek

Fennállása óta nem söpört be ekkora bevételt a cég, a negyedéves és az éves rekord is megdőlt.

Az Intel kapcsán nemrég írtunk arról, hogy már bemérték a cég várhatóan legerősebb grafikus vezérlőjét, nem sokkal korábban pedig azt is megtudtuk, hogy az ő fejlesztéseik némileg megbízatóbbak. Most az üzleti eredményről futott be friss jelentés, amely nagyon szép számokat mutat, jól sikerült tehát Pat Gelsinger visszatérése.

A hivatalos oldalon találjuk meg a részletes jelentést, amelyben az éves és az utolsó negyedéves számokat sorolják fel. Ebből kiderül, hogy a cég fennállása óta nem tettek szert ekkora bevételre, mindkét periódus tekintetében megdőlt a korábbi rekord, ugyanis az ünnepi időszak alatt 20,5 milliárd dollárt, a teljes évben pedig 79 milliárd dollárt söpörtek be. A nettó profit ugyan némileg mérséklődött, ez azonban még így is sorrendben 4,6 és 19,9 milliárd dollárt volt, amit annak tulajdonítanak, hogy mind a hagyományos, mind pedig az új, felemelkedőben lévő üzletágak jól teljesítettek, amire szükség is van, hiszen minden erővel az IDM 2.0 névre keresztelt stratégia pontjait valósítják most meg, hogy fenntartható legyen a további terjeszkedés, annak üteme.

A fenti elképzelés három pilléren alapul, eszerint az Intel kibővíti saját gyártókapacitását, külsős partnerekre támaszkodva gyártana le még több chipet, viszont eközben saját maga is hasonló szolgáltatást nyújtana az érdeklődőknek, az Intel Foundry Services néven. Ohio állam területén hatalmas, 20 milliárd dolláros beruházás keretében új telephelyet hoznak létre, egyéb helyszíneken is fejlesztik, bővítik a kapacitást, ennél azonban számunkra jelenleg fontosabb fejlemény, hogy a PC-s forgalom a mostani ünnepi időszakban 18 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbi szinthez képest (az asztali konfigurációk nőttek, a noteszgépek viszont nagyot estek), a client computing group bevétele pedig eközben 7 százalékkal csökkent – Gelsinger elmondása szerint a vásárlói kereslet óriási, a készlethiány pedig emiatt egész évben kitart majd, de a jövő évre is áthúzódhat.

Fontos kérdés, hogy miként alakulnak majd a raktárkészletek, különösen úgy, hogy nemrég rajtoltak el az Alder Lake-sorozatra épülő megoldások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • igazamvanvagyig #2
    mennyi jutalekot kapott az intel az aramszolgaltatoktol? :)