Berta Sándor
A tapintás teszi sokkal emberibbé a robotokat
Ahhoz, hogy a gépek a jövőben jobban tudják támogatni az embereket a mindennapok vagy egy kezelés során, sokkal érzékenyebbé kell válniuk. A kutatók már fejlesztik a szükséges technikát.
Katherine J. Kuchenbecker, a Max Planck Intézet munkatársa és a csapata már teszteli az első olyan robotokat - a HuggieBot és a Baxter nevű modellt -, amelyek kellően érzékenyek ahhoz, hogy az emberek segítői lehessenek. A legfontosabb szempont az, hogy a gépek értsék a haptikus interakciókat és ezáltal javítsanak az emberek, a robotok és a fizikai objektumok közötti kapcsolaton. A szakember elmondta, hogy olyan interaktív rendszereket akarnak létrehozni, amelyek valóban segíthetnek az embereknek.
A haptikus intelligens robotok a jövőben bezárhatják a virtuális és a fizikai világ közötti szakadékot. Egy ölelés érzetének melegséget és biztonságot kell sugallnia. Ezt próbálják elérni HuggieBot által, amelynek azt akarják megtanítani, hogy az emberek ne idegenkedjenek a gépek érintésétől. Alexis E. Block, a projekt vezető tudósa és Kuchenbecker azt akarják elérni, hogy a robot ölelése ugyanúgy megnyugtassa, megvigasztalja az egyes felhasználókat, mintha egy másik személytől kapnák meg ezeket a mozdulatokat.
A HuggieBot fejlesztésekor Block és Kuchenbecker azt vizsgálta, hogy milyen fizikai tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy gépnek, hogy az emberek természetesnek találják az érintését és azt is meg kell tanulnia, hogy mikor ér véget a mozdulatsor. A HuggieBot 2.0 egy központi részből, egy felsőtestből, két ipari robotkarból és - egy fejként szolgáló - képernyőből áll, valamint lila szoknyát visel. A kijelző tetején elhelyezett kamerája segítségével felismeri, ha valaki a környezetében van, majd interakciót kezdeményez és igyekszik barátságos arcot vágni.
A kellemes érzet kialakulásához az ölelendő tárgynak puhának, melegnek és emberméretűnek kell lennie. A robotnak érzékelnie kell a másik felet, hogy az adott személy magasságához és testtartásához igazíthassa a sajátját. Az ölelés végének a megállapításához a nyomásérzékelőjét használja, így a mozdulat nem válik kényelmetlenné és túl hosszúvá. Az ölelés persze csak egy példa, de fontos része az intim kapcsolatoknak, és egyszerűsége révén nagyon egyszerű önkéntesekkel tesztelni, folyamatosan javítani az élményt. Az egyik tesztben minden résztvevő nyolcszor ölelte meg a robotot, melynek során a kutatók mindig kikapcsoltak valamilyen jellemzőt, így állapították meg, hogy a haptikus érzékelő a legfontosabb.
A kutatók emellett olyan projekteken dolgoznak, amelyek elősegíthetik az érzékelést, illetve olyan robotokat is fejlesztenek, amelyek kereskedelmi platformokon alapulnak és haptikus képességekkel is rendelkeznek. A Hera az autista gyerekeknek segíthet majd, míg a Max a rehabilitációjukat töltő vagy az idős korukban sportoló személyeket. A Hera a haptikus empatikus robotállat rövidítését takarja, míg a Max a Motivational Assistive eXercise Coach rövidítését és a Baxter nevű roboton alapul, amelynek emberi felsőteste van.
Katherine J. Kuchenbecker, a Max Planck Intézet munkatársa és a csapata már teszteli az első olyan robotokat - a HuggieBot és a Baxter nevű modellt -, amelyek kellően érzékenyek ahhoz, hogy az emberek segítői lehessenek. A legfontosabb szempont az, hogy a gépek értsék a haptikus interakciókat és ezáltal javítsanak az emberek, a robotok és a fizikai objektumok közötti kapcsolaton. A szakember elmondta, hogy olyan interaktív rendszereket akarnak létrehozni, amelyek valóban segíthetnek az embereknek.
A haptikus intelligens robotok a jövőben bezárhatják a virtuális és a fizikai világ közötti szakadékot. Egy ölelés érzetének melegséget és biztonságot kell sugallnia. Ezt próbálják elérni HuggieBot által, amelynek azt akarják megtanítani, hogy az emberek ne idegenkedjenek a gépek érintésétől. Alexis E. Block, a projekt vezető tudósa és Kuchenbecker azt akarják elérni, hogy a robot ölelése ugyanúgy megnyugtassa, megvigasztalja az egyes felhasználókat, mintha egy másik személytől kapnák meg ezeket a mozdulatokat.
A HuggieBot fejlesztésekor Block és Kuchenbecker azt vizsgálta, hogy milyen fizikai tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy gépnek, hogy az emberek természetesnek találják az érintését és azt is meg kell tanulnia, hogy mikor ér véget a mozdulatsor. A HuggieBot 2.0 egy központi részből, egy felsőtestből, két ipari robotkarból és - egy fejként szolgáló - képernyőből áll, valamint lila szoknyát visel. A kijelző tetején elhelyezett kamerája segítségével felismeri, ha valaki a környezetében van, majd interakciót kezdeményez és igyekszik barátságos arcot vágni.
A kellemes érzet kialakulásához az ölelendő tárgynak puhának, melegnek és emberméretűnek kell lennie. A robotnak érzékelnie kell a másik felet, hogy az adott személy magasságához és testtartásához igazíthassa a sajátját. Az ölelés végének a megállapításához a nyomásérzékelőjét használja, így a mozdulat nem válik kényelmetlenné és túl hosszúvá. Az ölelés persze csak egy példa, de fontos része az intim kapcsolatoknak, és egyszerűsége révén nagyon egyszerű önkéntesekkel tesztelni, folyamatosan javítani az élményt. Az egyik tesztben minden résztvevő nyolcszor ölelte meg a robotot, melynek során a kutatók mindig kikapcsoltak valamilyen jellemzőt, így állapították meg, hogy a haptikus érzékelő a legfontosabb.
A kutatók emellett olyan projekteken dolgoznak, amelyek elősegíthetik az érzékelést, illetve olyan robotokat is fejlesztenek, amelyek kereskedelmi platformokon alapulnak és haptikus képességekkel is rendelkeznek. A Hera az autista gyerekeknek segíthet majd, míg a Max a rehabilitációjukat töltő vagy az idős korukban sportoló személyeket. A Hera a haptikus empatikus robotállat rövidítését takarja, míg a Max a Motivational Assistive eXercise Coach rövidítését és a Baxter nevű roboton alapul, amelynek emberi felsőteste van.