Gyurkity Péter

Elkészült a Honor hajlítható telefonja

A gyártó bemutatta saját első ilyen megoldását, amely a hónap közepén jelenik meg.

Nem is olyan régen adtunk hírt arról, hogy érkezőben van a Honor első hajlítható megoldása, amely az immár többé-kevésbé önálló kínai gyártó zászlóshajójaként futhat be a piacon. Erre most valóban sor kerül, így végigfuthatunk a technikai specifikáció fontosabb pontjain.

A hivatalos oldalon közzétett bejelentés alapján a Magic V egy meglehetősen nagy, egészen pontosan 7,9 hüvelykes kijelzőt kapott, amely természetesen belül helyezkedik el, ennek teljes felületét pedig csak kihajtott állapotban vehetjük igénybe. A külső oldalon egy szintén nagyobb, ezúttal 6,45 hüvelykes, hajlított OLED-panel jelenik meg, a 21,3:9-es képaránnyal, míg a hajlítható példány esetében ez 10:9, a támogatott felbontás pedig 2272 x 1984 pixel, amihez a 90 Hz-es képfrissítési ráta társul. A teljesítményért a Snapdragon 8 Gen 1 chip felel, ezzel nyilván nem is lesz gondunk, a listán pedig emellett 12 GB memória, valamint egy alapesetben 512 GB-os belső tároló csatlakozik, egy 4750 mAh-s akkumulátorral és a 66 wattos gyorstöltéssel.


A telefon természetesen támogatja az ötödik generációs elérést, a szoftveres oldalon pedig már a megjelenés pillanatában is az Android 12, illetve a Magic UI 6.0 kezelőfelület fut majd, amely a hajlítható kijelzőnek köszönhetően egyszerre több alkalmazást is megfelelő módon jeleníthet meg. A telefon hátoldalán egyszerre három 50 megapixeles érzékelő helyezkedik el, ezek az ultra-nagylátószög, valamint úgynevezett „spectrum-enhanced” funkciót is támogatják, míg az előlapon két 42 megapixeles társuk dolgozik, amelyek már az érintőképernyő alatt rejtőznek, annak két felén.

A készülék fekete, ezüst, valamint narancssárga színben jelenik meg, Kínában a megjelenési dátum január 18., a hivatalos ár csaknem 1600 dollár.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!