Felzárkózott az Apple mögé a Samsung az okosórapiacon

A kaliforniai konszern piaci részesedése 22 százalékra csökkent.

A Counterpoint Research cég legfrissebb adatai alapján az Apple egyre nehezebb helyzetbe kerül az okosórák piacán. A legújabb számok szerint a területen az Apple piaci részesedése 22 százalékra csökkent. Ezzel szemben a Samsung megdöntötte a negyedéves értékesítési rekordját és immár a második legnagyobb piaci szereplőnek számít. A háttérben az állhat, hogy a dél-koreai óriáscég átváltott a Tizen operációs rendszerről a Wear OS-re, illetve komoly szerepe lehet a Galaxy Watch 4 típusú okosórák megjelenésének is.

A Counterpoint Research egyébként már augusztus végén arról számolt be, hogy az Apple piaci részesedése az egy évvel korábbi 30 százalékról 27 százalékra mérséklődött. 2021 első negyedévében a társaság piaci részesedése ráadásul még 33,5 százalék volt.

A mostani adatokból az is kiderült, hogy az Androidon alapuló Wear OS piaci részesedése 3 százalékról 17 százalékra nőtt.

A harmadik legnagyobb piaci szereplő a kínai Amazfit, amelynek a termékei Európában is egyre népszerűbbek. Összességében az okosórák piaca a harmadik negyedévben 16 százalékkal növekedett és az ebben az időszakban eladott eszközök egyharmada kevesebb, mint 100 dollárba került.

Sujeong Lim, a Counterpoint Research vezető elemzője kiemelte, hogy a Samsung a vártnál jobban teljesített. A kiszállított Galaxy Watch 4 típusú készülékek több mint 60 százalékát értékesítették Észak-Amerikában és Európában. Ahhoz azonban, hogy a gyártó tovább tudja növelni a piaci részesedését, a következő 2-3 évben további modelleket kell majd piacra dobnia, mert csak így lesz képes kiszolgálni a gyorsan növekvő ázsiai piac keresletét is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lipovics #1
    Az okosóra az a termék, ami sokkal több embernek van, mint akinek szüksége lenne rá.