Franczy

Interjú a Via Technologies elnökével

[EBNews] A Via Technologies a személyi számítógépek piacán már az eddigiekben sem játszott elhanyagolható szerepet, de a tervek szerint a közeljövőben a cég jelentős átalakuláson fog átesni, melynek eredményeképpen a Via olyan piaci szegmenseket is meg szeretne hódítani, ahol eddig még nem képviseltette magát. Wen-chi Chennel, az 1 milliárd dolláros költségvetésű Via cég elnökével az EBN website munkatársai készítették az alábbi interjút.

Milyen tervekkel rendelkezik a Via a processzorok területén?
-A következő bemutatandó Cyrix processzor a Samuel II lesz. Az év közepén forgalomba kerülő új chipek frekvenciája kezdetben 750, majd később 850 MHz lesz. Ezekben a CPU-kban az általunk Longhaulnak nevezett, különlegesen energiatakarékos szolgáltatás is megtalálható lesz, így új chipjeink az áramfelvételt tekintve akár a Transmeta Crusoe chipekkel is versenyre kelhetnek majd. Az év végén jelenik majd meg az első 1 GHz-es processzorunk, mely jelenleg az Ezra kódnevet viseli, és amely már 0.13 mikronos gyártási technológiával fog készülni.

Mi a Via stratégiája az Intel és az AMD ellen?
-Az Intel lassan majd teljesen áttér a Pentium III és Celeron CPU-k gyártásáról a Pentium 4 gyártására, és az AMD-nél is hasonló változások várhatóak a közeljövőben. A mi célunk az lehet, hogy az így létrejövő üres piaci szegmenst különböző termékekkel lássuk el.

Vannak konkrét időterveik a Pentium 4-es chipsetüket illetően?
-Nem, nincs pontos időtervünk. A chipset valamikor idén jelenik majd meg, de várhatóan inkább az év első felében.

Konzultálnak az Intellel a Pentium 4-es chipsettel kapcsolatban?
-Folyamatos kapcsolatban vagyunk az Intellel. Az Intel kétségtelenül az egyik legnagyobb piaci versenyző.

Mit gondol a DDR SDRAM memóriákról?
-Általánosságban tekintve szerintem a DDR SDRAM-ok a felhasználók körében kedvelt és elterjedt memóriák lesznek majd. A kérdés csak az, hogy vajon mikor? Talán az idei év második, vagy harmadik negyedévében.

Kezdetekben a Vianak gondjai voltak a DDR-es chipsetekkel. Sikerült kiküszöbölni a problémákat?
-Igen, sikerült. Teljesen biztosak akartunk lenni abban, hogy a felhasználók kezébe kerülő termékeink már semmilyen hibát ne tartalmazzanak. Szerintem ez a legfontosabb dolog.

Lesz-e a közeljövőben multiprocesszoros Via chipset? Amennyiben lesz, akkor a chipset Intel, vagy AMD CPU-khoz készül-e?
-Inteles multiprocesszoros chipset biztosan lesz, az AMD-vel pedig jelenleg is folynak a tárgyalások ezügyben. Az AMD CPU-i egyébként sokkal bonyolultabbak, valamint az AMD-nek megvan a saját 760-as chipsete is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!