Berta Sándor

Pénzbüntetést kapott Dél-Koreában a Google

Az ázsiai ország az elmúlt időszakban egyre szigorúbban lép fel a keresőcég ellen.

Dél-Koreában nemrég lépett hatályba az az új törvény, amelynek értelmében az Apple és a Google köteles megnyitni a szoftverboltját a külső fizetési szolgáltatások előtt. Az előírások ellen vétő társaságokra akár az éves bevételük három százalékát kitevő büntetés is kiszabható. Most pedig ismertté vált, hogy a helyi versenyhivatal (KFTC) betiltotta a Google eddigi azon gyakorlatát, amely szerint az okostelefon-gyártók nem fejleszthetnek ki saját Android-verziókat. A gyakorlat miatt a Google 207,4 milliárd wonos (150 millió eurós) pénzbüntetést kapott. A KFTC azzal vádolta meg az óriáscéget, hogy akadályozza az eszközkészítőket az általa nem engedélyezett Android-változatok kifejlesztésében és használatában.

A KFTC az ítéletében felszólította a Google LLC-t, a Google Asia Pacificet és a Google Koreát a gyakorlat abbahagyására. A pénzbírság összege még nincs eldöntve, a testület egyik szóvivője rámutatott, hogy az - egy újabb vizsgálat után - még akár nőhet is. A vállalat mindenesetre fellebbezni akar a döntés ellen.

A versenyhivatal kifejtette, hogy abból indul ki, hogy a legújabb intézkedések hozzá fognak járulni ahhoz, hogy feléledjen a verseny a mobil operációs rendszerek és alkalmazások piacán. Mindez elősegítheti az innovatív termékek és szolgáltatások bevezetését az intelligens eszközök piacán. A KFTC egyébként további három eljárást folytat a Google ellen, így a két fél közötti vitának közel sincs vége.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!