Gyurkity Péter

Nem a bányászokat szolgálja ki az AMD

Kitartanak azon állítás mellett, miszerint kizárólag a játékosok érdekeit veszik figyelembe.

A grafikus kártyák területén az utóbbi hetekben a két nagy szereplő kifejezetten jó pénzügyi eredménye számított kiemelt hírnek, az AMD például tulajdonképpen megduplázta bevételét, ami azonban nemcsak a játékosok, hanem a kriptobányászok által támasztott keresletnek is köszönhető volt. Most ismét leszögezték, hogy házon belül ez utóbbiak nem számítanak fontos szempontnak.

A cég pénzügyi igazgatója a Deutsche Bank 2021 Technology Conference alatt fejtette ki a vállalat álláspontját, amelyet mi magunk is megtekinthetünk, a teljes webcast ugyanis a hivatalos oldalon továbbra is elérhető. Ennek során elhangzott, hogy bár a nagy riválissal ellentétben ők továbbra sem tervezik a hash-rátát korlátozó limit alkalmazását, az elsődleges és legfontosabb szempont a játékosok igényeinek kielégítése, vagyis nem arról van szó, hogy kifejezetten a bányászokat kiszolgálva igyekeznek tovább növelni az üzleti eredményt. Állításuk szerint a kripto-eladások elhanyagolható szerepet játszanak ebben, ez pedig még az új, jóval versenyképesebb Radeon RX 6000-sorozat esetében is így van.

Az átlagos eladási árak a csúcskategóriás, kifejezetten játékosoknak szánt típusok esetében magasabb, így ez jelenti számukra a komoly kitörési lehetőséget, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy házon belül ezen szegmenst helyezik előtérbe. A napokban ugyan már kiszivárgott egy további típus, amely többek között magas hash-rátájával hívta fel magára a figyelmet, a Steam-toplista alapján pedig a játékosok inkább a GeForce-kártyákat részesítik előnyben, ebben még mindig nem látunk teljesen tisztán. A helyzetet bonyolítja, hogy időközben olyan videók láttak napvilágot, amelyekben a bányászoknak való közvetlen értékesítés gyanúja merül fel, bár ez valószínűleg inkább a kártyákat gyártó cégek (lásd Sapphire, PowerColor és XFX) bűne.

Ami a készlethiányt illeti, az AMD illetékese szerint néhány hónapon belül javulhat a helyzet, 2022-ben tehát jóval kevesebb problémára számítanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #16
    Nagyjából én is egyetértek a hozzászólásoddal. Annyit fűznék hozzá, hogy szerintem nem kell 10-20 év a PC gamer piac halálához, vagy legalábbis a gamer videokártya piac halálához.
  • dyra #15
    Perfekt levezetés. Teljesen igaz. Nem tudok mit hozzáfüzni tüpontos leírása a helyzetnek.
  • Tetsuo #14
    1. Ha spéci bányászkártyákat gyártanának külön, az lefoglalná a gyárakat a játékos videókarik elől, hiszen ugyanazok a magok, ugyanazok a legfejlettebb technológiák kellenek mindkét oldalon.
    2. A bányász inkább megvenné a játékoskártyát akkor is, mert azt a használat után el tudja még adni. Ha a többi bányászhoz képest (már) elavult kártyával bányászik valaki - adott rezsiköltség mellett -, akkor nem éri meg, ideje újabbakat vennie. Játékra viszont jók a régebbi kártyák is sokaknak, simán eladhatók.
    3. Az AMD és NVIDIA magasról lesz@rja, hogy ki veszi a kártyákat, csak vegyék. Ez érthető, így működik a kapitalizmus.
    Annyira hosszútávra meg nem terveznek, hogy 10-20 év múlva meghal a PC-gamer piac, az ellen most kellene tenni stb. A legtöbb profit most jobb, mint később valami bizonytalan hozam.
    4. A Bitcoin, Chia stb. maga rossz, mert ezekkel nem lehet napi milliós tranzakciókat végrehajtani, ergo a növekedésük erősen korlátolt, készpénz, valuta leváltásra alkalmatlanok, csak áruként, a velük való piaci kereskedés miatt emelkedik az értékük, mint a tulipánhagymáké annak idején Hollandiában.
    5. Ellenben lehetne olyan digitális pénzt, kriptovalutát létrehozni, ami le tudná váltani a világ összes pénzét is, és alig kerülne energiába a használata (nem kellene hozzá sok hardver, komoly befektetés és pláne verseny/bányászat), de erre valamiért nem törekednek adott körökben.
    6. Nyilván itt is van globalizáció és ennek megfelelő tendencia, miszerint centralizálódik a pénzhasználat.
    7. A nagy pénzkibocsájtók és az azokat felügyelő kormányok (vagy fordítva?) nem érdekeltek, hogy egy underground kezdemény, az ő ellenőrzésüket kihagyva jöjjön, lásson és győzzön, tehát borítékolható, hogy vagy nem hagyják az idegen kriptókat működni egy bizonyos szint fölött, vagy átveszik a nagyobbak irányítását.


  • Danecay #13
    Most van itt az ideje konzolra váltani :)
  • dyra #12
    sose gazdagodtam meg belőle mert hol vettem hol eladtam. Most sincs sok.

    Igen igaz amit mondasz. Nem tudom, hogy lehetne ezt a szitut feloldani, de az biztos, hogy akkora plusz keresetet jelentenek a VGA piacon, hogy a chip hiány nélkül is megdobták volna az árakat. A föld szempontjából lehet jó is, mert ha maradnak a 2 évvel ezelőtti árak most kb minden második ember bányászna. Csaak a gamerek sz*pják be de nagyon.
  • Danecay #11
    Te akkor egy gazdag ember vagy, bár igaz, nem tudom mi az a legkisebb egység amiben bitcoint lehet birtokolni.
    az nVidia-nak van külön bányász célra fejlesztett kártyája, nem is egy fajta, ami pl. játékra alkalmatlan is, lévén pl, monitor csatlakoztatási lehetőség sincs rajtuk. Nem tudom, megjelentek e már, emlékeim szerint már meg kellett volna. Ezekkel a kártyákkal viszont az a baj, hogy a használt piaci érdeklődés irányukban sokkal csekélyebb mint a hagyományos VGA-k iránt, különösen ebben a válságos időszakban, így a bányászoknak valószínűleg továbbra is a normál VGA-k beszerzése a kifizetődőbb mint a dedikált kártyáké.
  • dyra #10
    Nem csak a chip hiány. Baromi sokan bányásznak VGA kártyával. Egy normális bányászgépbe beleraknak vagy 6DB VGA kártyát. Természetesen nekik az a jó ha kisebb a fogyasztás ergo az újakat veszik. A használt szarjaikat meg szórják kifelé a használt piacnak. Nekem is van bitcoinom de csesszék meg, hogy erre nem tudnak külön valami bányász cuccot gyártani ne a gamerek cumizzák már meg. Iszonyat mennyiségű VGA-at beszív a bányász piac és ez természetesen nem rossz az AMD-nek és az NVIDIANAK. Olyanok mint a politikusok. A szemedbe mondják ők mindent megtesznek, küzdenek, de sajnos a chip hiány meg a napfelkelte stb.. te meg pengetheted ki a lovét ha játszani akarsz. Csak a városomban ismerek vagy 5 bányász fickót. Pedig ez egy kis város nekem meg kevés ismerősöm van.

    ÉS szerintem magyarban a nagyker már leadja a haveroknak jönnek az UJ VGA-ak X mennyiségben, bányász haverok meg az üzér haverok már azelőtt megveszik, hogy azok kijutnának a boltok polcaira.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2021.09.18. 11:13:27
  • dyra #9
    Hát én nem vagyok egy nagy GAMER de ami ezek csinálnak az egy vicc. Gyakorlatilag nem lehet érterlmes videókártyát kapni újban 150 000 ezer alatt. Az ezer éves 1050TI most 2x annyi mint mikor vettem 4 vagy 5 éve. Radeonok nincsennek. 550 esetleg 560 kapható az 550 60 - 70 ezer körül Biostar. Az 560 ha van 80 - 90 szintén Biostar. 5500 max használtban 120 - 150 között.

    Igen én is úgy látom nem a bányászokat szolgálják ki. Ja de meg az üzéreket akik jól felverik az árakat. Már most azon gondolkodok németből rendelek VGA kártyát mert egyszerüen 100 - 150 ezer forinttal olcsóbban kijön. A magyar piac is megérne egy misét vicc ami itt megy.

    Nem baj. Nem játszom. Csesszétek meg. Egy bizonyos összeg felett nem vagyok hajlandó költeni VGA kártyára.
  • Csaba161 #8
    Ja:

    https://www.arukereso.hu/videokartya-c3142/xfx/radeon-rx-580-gts-xxx-edition-8gb-gddr5-256bit-rx-580p8dfd6-p366453253/

    50 ezer forintról 250 ezer forintra ment fel az ára, ahogy itt látható...
  • YaniMan #7
    Nos én is nyilatkozhatom azt, hogy kizárólag az elvégzett munka öröméért dolgozom a munkahelyemen...