700 ezer GPU-t szereztek meg a bányászok

Ez az első negyedéves forgalom egynegyedét tette ki, a hatás mindenképpen jelentős.

A kriptobányászok tevékenysége a tavalyi évben került igazán a figyelem középpontjába, ekkor ugyanis a megnövekvő piaci igények és a főbb komponensek terén kialakult hiány alapos drágulást hozott magával. Most egy friss piaci becslésből tudjuk meg, hogy a bányászok nagyjából mennyi GPU-t szereztek meg az idei első negyedévben, a szám jelentős.

Korábban olvashattunk arról, hogy a két nagy gyártó alapvetően eltérő álláspontot képvisel, legalábbis ami a csúcskategóriás grafikus vezérlők bányászatra való alkalmazását illeti. Az nVidia igyekszik megállítani a trendet, míg az AMD azt közölte, hogy részükről nem látnak nagyobb problémát abban, viszont az mindenképpen egyértelmű, hogy a kereskedelmi árakkal kezdeni kell valamit, mert a népszerűbb kártyák két-háromszoros áron kelnek el, ami tarthatatlan állapot. A Jon Peddie Research a háttérben meghúzódó okok mellett a konkrét számokat is igyekezett megbecsülni, részletes anyagukban most arról olvashatunk, hogy a kriptobányászok csak az első negyedévben nagyjából 700 ezer ilyen egységre tették rá a kezüket.

A piackutató cég 1985 óta figyeli a PC-ben alkalmazott kártyák (add-in board, AIB) csatolási arányát, a korábbi trendben azonban komoly törést figyeltek meg, ez ugyanis az első naptári negyedév során alig 25 százalékra csökkent, mielőtt újból elérte az 50 százalékos szintet. A becslés persze nem teljesen megbízható, ezt ők is elismerik, hozzátéve, hogy számos bányász hagyományos PC-t használ, vagyis ők nem feltétlenül kerültek a helyes kategóriába, viszont a hangsúly egyértelműen a nagyobb konfigurációkon van, amelyek számos GPU-t tartalmaznak. Megjegyzik azt is, hogy a pandémia is felfelé hajtotta az árakat, sokan emiatt igyekeztek magasabb áron túladni a frissen beszerzett kártyákon, a teljes hatást illetően pedig kiemelik, hogy számos komponens, így például a GDDR6-memóriachipek esetében, akár 70 százalékos áremelkedést láthattunk.

A grafikus kártyák szegmensében továbbra is velünk van a hiány, ez egyhamar nem fog megváltozni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #12
    Hű b+! 'Migráns magyarok' vs. 'külföldön élő, normál állampolgárok'. Te tényleg ennyire ....ööööö, izé (pc megfoglalmazás, vagyis önkorrekció) vagy, netán segítenek benne?
    Egyrészt direkt írtam, hogy streamer (játékokat streamel, főként Tarkovot, meg R6-ot). Másrészt azt is írtam, hogy nem munkásszállón él. Harmadrészt azt is, hogy mindenkire vonatkozik az, ami rájuk is. Negyedszer meg direkt kiemeltem, hogy szakács, vagyis hogy nem 'élelembért', vagy minimálbért keres. De sebaj. Értelmezési, gondolkodási problémák esetén nem tudok segíteni. És ezt próbálták a többiek is elmagyarázni, de nem akarod megérteni. Ezen sem tudunk segíteni. Tudod: kérdés, hogy Te mész szembe az autópályán, vagy mindenki más. Talán lehet, hogy mégiscsak Te egyedül...
  • nlght #11
    Nem értem miért jössz migráns magyarokkal, amikor külföldön élő, normál állampolgárokról beszéltem. Az előzőnek is megírtam, hogy ne a migráns haverjaiból induljon ki, akik egy munkásszállón kezdtek új életet egy idegen országban.
    Egy migráns magyar új életet kezd kint, sok felmerülő költsége van évekig még, nem normál életritmusa van, más élethelyzet, mintha egy norvég Norvégiában nőtt volna fel egy norvég családban és norvég fizetéstkap a norvég nyelven végzett munkájáért (mert a anyanyelvi szintű nyelvtudás is számít a bérnél). Érthető ha a migráns (pl. szakács) magyar nem veszi meg a csúcskategóriás vidkarit.
    De kurvára nem erről volt szó, kevered az almát a körtével.
    Értelemszerűen a gazdagabb országok lakói jelentős kisebbségben vannak a 8 milliárdos világnépességhez képest, szóval a steam statisztika pont nem mutat semmit, amivel érvelni tudnál. Csak indiaiból kb 3-szor annyi van, mint Európa teljes lakossága Balkánnal és Kelet-Európával együtt.
  • Vanek úr #10
    "A messziről jött ember azt mond, amit akar" - tartja a magyar mondás, ami arról szól, hogy bárki bármit mondhat, miközben nem lehet ellenőrizni. Ugyanez igaz a hozzászólásodra is. Ellenőrizhetetlen állításokat teszel, ráadásul azt mondod, hogy saját tapasztalat. Nem tudom, ha egyáltalán voltál bárhol is, az hol volt, de ha már korábban felmerültek a skandináv országok, akkor ajánlom a twitch-en is fent lévő egyik magyar streamert: ujvi86hun. A norvégoknál él, szakácsként dolgozik (sok pénzt keres), de ő is elmondta többször is a közvetítéseiben, hogy a sok pénz csak hazai viszonylatban számít soknak; mert sok egyéb kiadás is van, ami jóval több, mint itthon (úgy emlékszem, a lakást is csak bérlik, mert arra nem lenne pénzük). Vagyis sokkal többet költenek az 'életre', mint itthon költenének. Egyszer említette, hogy van egy olyan 'közös költség'-szerű kötelezően fizetendő összeg is (nekik, családi házas lakásokban lakóknak is), ami jelentős, és arra van, hogy elkotorják a havat a házad elől (hiszen ott ősztől tavaszig jelentős mennyiségű hó szokott lenni, amiért ilyen helyi adó jelleggel kérnek pénzt). És neki sem jut "komoly videokártyá"-ra (ismét ha jól emlékszem, akkor 1000-es sorozatú van a gépében - a névjegynél is csak annyit írt ki viccesen, hogy mehetnek a donate-ek, mert 2080-at venne, de az asszony nem engedi). De Gombos Edina is kiköltözött az USA-ba a családdal, és ő is vlogot kezdett a youtube-on, ahol elmondta, hogy bár kint többet keresnek, de sokkal drágább az élet is, így nem tudnak annyit félrerakni, mint amennyit terveztek (de a közösség sokkal jobb, mint itthon). De biztosan ők hazudnak, és Te mondod az 'igazat'. :)

    De persze ettől "aki gamer" (már igazából - lásd: e-sport), annak a szponzora intézi a VGA-t is. A többiek pedig kivárnak, mert egy kinti átlag fizetéssel nagyon nem éri meg a bányászok miatt többszörösére felnyomott árakat nekik se kifizetni (mégha lenne is rá a 'párnacihában', vagy felvehetne rá hitelt). Ezt nagyon jól mutatja a Steam statisztika is, miszerint még véletlenül sem jelentős ezeknek a részesedése (3070: 1,42%, 3080: 0,86%, minden más 3000-es NVIDIA vagy 6000-es AMD 0,4% alatt - miközben meg a legtöbb gamernek még mindig 1060-a, 1050-e, 1650-e, 2060-a, 1070-e, 1660-a, 2070-e vagy 1080-a van).
  • nlght #9
    Voltam külföldön, a tapasztalataimat írtam le, aki gamer annak komoly videokártyája van, nem a 1060 Ti
    Ahogy mondtam, ne a mosogatófiúból indulj ki, aki munkásszállón lakik.
    A gamer hobbi ráadásul nem is durva még, embertelen pénzeket elköltenek külföldön drágább hobbikra 1 év alatt: driftelés, hegymászás, ejtőernyőzés, bringázás, vitorlázás, stb.
    Egy fasza bringa sokkal drágább mint egy fasza videokártya pl.
    Gyertek fel a pincéből és csodálkozzatok rá a világra!
  • Mat666 #8
    Ez nem így van ahogy te gondolod. Persze ott több olyan ember van aki megteheti hogy akár ilyen áron is videokártyát vegyen de nem ez az átlag nagyon nem.
    Magyarországról úgy tűnik hogy ott mindenki úszik a pénzbe és hogy ott minden jobb könnyebb de ha kinn élsz egy pár évet és "normális" munkád van akkor rájössz majd hogy több pénzed van de rengeteg dolog jóval többe kerül személyes kedvencem 2000-3000 forintos sör és most a lehetne millió dolgot fel sorolni.
    De én csak azt tudom neked ajálani hogy menny ki és tapasztald meg.
  • nlght #7
    Nem a mosogatófiúkról és utcaseprő emberekről beszéltem, hanem akinek "normális" munkája van. Ne a putriban lakó haverjaidból induljunk már ki, hanem normál nyugati/skandináv állampolgárokból. Ott egy gamer el tud költeni 2300 eurót 2-3 évente arra hogy vegyen egy fasza videókártyát, hidd el nem számít luxusnak, ne vicceljünk jóval többet is költenek ennél a hobbijukra, mert van miből.
  • muszalaslorinc #6
    Veszik a nagy lofaszt azt.
    Persze kint meg a szar is aranybol van am.
    Huzz ki kulfoldre par hetre es nezd meg mire megy el a tobb zs nagy resze.
    Azok akik azert mennek ki hogy penzt szedjenek ossze kb putriban laknak egy ket evig.
    Mar azok aki kimennek valami fos melora es nem azok akik meno cegnel valami lotuszfaktuszok.
    De azok itt a felso legkor reszei.
    Halvany fingod sincs az egeszrol.
    Utoljára szerkesztette: muszalaslorinc, 2021.06.18. 15:48:28
  • muszalaslorinc #5
    Megalofaszt. Azt.
    Egy jonnelk lofasz- kilofasz- megalofasz.
    Kint se szarjak a penzt.
    Szerinted miert nem akarta sony etepni az 500 dolcsis hatart?
    Mert az emberek ennyit szannak faszsagokra.
    Tobbet keresnek de a szolgalatasok a tobbszorose az itteninek, a lakhatas detto.
  • asgh #4
    Munkára igaz, szórakozásra nem.
    2300+ EUR-ért nyugaton sem vesznek játékra grafkártyát pár megszállotton kívül.
  • nlght #3
    Ne a magyar pénztárcából indulj ki, nyugatabbra simán megveszik a top nvidia kártyákat átlagos dolgozó emberek is.
    Attól hogy itthon a magyar fizetésekhez képest csak 1% engedheti meg magának, mert csillagászati kiadásnak számítana, kint csak picit borsosabb szórakozási eszköz, de nem vágja földhöz az embert az ára, főleg hogy hosszabb távra veszik meg.