Berta Sándor
Hosszú út vezet még a gondolattal vezérelt protézisekig
A legfontosabb a művégtagok természetes pozícióba való felhelyezése.
A Bochumi Ruhr Egyetem klinikájának kutatói a virtuális valóság segítségével azt vizsgálták, hogy milyen hibák léphetnek fel az agy-számítógép interfészekkel vezérelt protézisek működése közben. Az kiderült, hogy minél természetesebb pozícióban van egy műkar, annál precízebb a vezérlése.
A szakemberek egy virtuális valóság modell alkalmazásával rájöttek, hogy ha hibásan készítik el, illetve helyezik fel a protéziseket, az komoly teljesítményveszteséghez vezethet. A hibák általában három dologra vezethetők vissza: dekódolási, visszacsatolási vagy megvalósítási problémára. A dekódolási hiba a betegek valódi mozgási szándékai és az agyi jelekből kódolt mozgási szándék közötti eltérésekből következik. A visszacsatolási hiba abból, ha hiányoznak a megfelelő szenzoros visszajelzések, például egy robotkéz nem érzékel egy érintést. Míg a megvalósítási probléma abból, ha az agy-számítógép interfész rosszul van beállítva, illetve a protézis rosszul van felszerelve.
Robin Lienkämper, a kutatók egyike kifejtette, hogy az általuk kifejlesztett modell egy az egyben szimulálja a mozgási szándékokat, és a segítségével elemezni lehet a művégtagok különböző körülmények közötti motorikus teljesítményét. Kiderült, hogy a természetesen felhelyezett protézisek jelentős mértékben javítani tudják az invazív agy-számítógép interfésszel ellátott betegek teljesítményét. Emellett pozitívan hatnak az érintettek életére és közérzetére, hiszen általuk teljes értékűnek érzik magukat. Ideális esetben pedig a testük részeként tekintenek a művégtagjukra.
A szakemberek rámutattak, hogy a külső vázaknál alkalmazott megoldásokat vagy a funkcionális izomszimulációt kellene integrálni a protézisekbe is. Lienkämper mindenesetre azzal számolt, hogy 5-10 éven belül megjelenhetnek a mindennapi felhasználásra alkalmas új generációs modellek, amelyek még inkább megkönnyíthetik az érintett páciensek életét.
A Bochumi Ruhr Egyetem klinikájának kutatói a virtuális valóság segítségével azt vizsgálták, hogy milyen hibák léphetnek fel az agy-számítógép interfészekkel vezérelt protézisek működése közben. Az kiderült, hogy minél természetesebb pozícióban van egy műkar, annál precízebb a vezérlése.
A szakemberek egy virtuális valóság modell alkalmazásával rájöttek, hogy ha hibásan készítik el, illetve helyezik fel a protéziseket, az komoly teljesítményveszteséghez vezethet. A hibák általában három dologra vezethetők vissza: dekódolási, visszacsatolási vagy megvalósítási problémára. A dekódolási hiba a betegek valódi mozgási szándékai és az agyi jelekből kódolt mozgási szándék közötti eltérésekből következik. A visszacsatolási hiba abból, ha hiányoznak a megfelelő szenzoros visszajelzések, például egy robotkéz nem érzékel egy érintést. Míg a megvalósítási probléma abból, ha az agy-számítógép interfész rosszul van beállítva, illetve a protézis rosszul van felszerelve.
Robin Lienkämper, a kutatók egyike kifejtette, hogy az általuk kifejlesztett modell egy az egyben szimulálja a mozgási szándékokat, és a segítségével elemezni lehet a művégtagok különböző körülmények közötti motorikus teljesítményét. Kiderült, hogy a természetesen felhelyezett protézisek jelentős mértékben javítani tudják az invazív agy-számítógép interfésszel ellátott betegek teljesítményét. Emellett pozitívan hatnak az érintettek életére és közérzetére, hiszen általuk teljes értékűnek érzik magukat. Ideális esetben pedig a testük részeként tekintenek a művégtagjukra.
A szakemberek rámutattak, hogy a külső vázaknál alkalmazott megoldásokat vagy a funkcionális izomszimulációt kellene integrálni a protézisekbe is. Lienkämper mindenesetre azzal számolt, hogy 5-10 éven belül megjelenhetnek a mindennapi felhasználásra alkalmas új generációs modellek, amelyek még inkább megkönnyíthetik az érintett páciensek életét.