Franczy

Game Boy hálózati adapter

A két legnagyobb japán játékfejlesztő cég különböző utakat választott arra, hogy különböző hálózati megoldásokkal lássa el játékeszközeit. Míg a Sony Computer Entertainment az NTT Docomo féle i-Mode hálózati bővítőt választotta, addig a Nintendo Corporation a rivális KDDI cég hálózati adaptere mellett döntött.

A Mobile Adapter GB nevet viselő adapter segítségével a Game Boy Color eszközöket mobiltelefonokra lehet csatlakoztatni, és ez így egy teljesen új hálózati játékra is alkalmas kis készüléket eredményez, de a Game Boy-jal ezután akár már internetezni is lehet majd. Az új hálózati adapter a március 21-én forgalomba kerülő Game Boy Advance-szal is kompatibilis lesz, melyből egyébként a cég tervei szerint már az első piaci évben legalább 24 millió darabot fognak eladni világszerte. A Game Boy Color-ból eddig világszerte 33 millió darabot adtak el.

"Hardveres oldalról nézve a Game Boy Color termékünk egy mobiltelefon segítségével nagy tudású internet böngészővé alakítható át. Azonban azzal mi is tisztában vagyunk, hogy a Game Boy-okat elsősorban gyerekek használják, így a Game Boy által nyújtott internet elérést leszűkítettük a Nintendo által üzemeltetett oldalakra." - nyilatkozta Satoshi Yamato, a Nintendo kutató és fejlesztő részlegének általános menedzsere.

Yamato azt is elmondta, hogy a Nintendo és a KDDI cégek a jövőben közösen fejlesztik és üzemeltetik majd a Mobile Adapter GB eszköz segítségével elérhető internetes szolgáltatásokat, melyek egyébként a HTML egy módosított változatán fognak alapulni.

Az 50 dolláros (~15e Ft) áron kapható Game Boy hálózati adaptert jelenleg 2800 KDDI csoporthoz tartozó japán mobiltelefon boltban árusítják, de ezenkívül játékboltokban is könnyen beszerezhető. Az adapterben egy 32 bites CPU és puffer memória található meg, melyek elvégzik a háromrétegű (Game Boy adat, internet TCP/IP, mobiltelefon) protokoll konverziót. Az adapter maximum 256 kbit/sec-os adatátviteli sebességre képes, ami persze - a mobiltelefonos szolgáltatótól függően - a valóságban jóval kevesebb.

A KDDI-ről talán annyit érdemes tudni, hogy a céget tavaly októberben hozta létre három japán óriáscég, a KDD, a DDI és az IDO, a KDDI Corporation nevet azonban hivatalosan csak idén áprilistól használhatják majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!