SG.hu·

Már a sakkbeszélgetéseket is rasszizmusnak tarthatja a mesterséges intelligencia

Már a sakk­beszélgetéseket is rasszizmusnak tarthatja a mesterséges intelligencia
A háttérben a fekete és a fehér szavak emlegetése áll.

A sakkról folyó internetes beszélgetések gyakran gyanúsak a technológia számára, mert "a fekete a fehér ellen" és más kifejezések elhangzása rasszistának tűnhet a beszédet elemző eszközök számára. Egy ilyen eset vezetett például a YouTube esetében egy kitiltáshoz, ugyanis az alkalmazott mesterséges intelligencia rasszistának minősített egy párbeszédet. Erre az eredményre jutottak az agadmator's Chess Channel nevű YouTube-csatorna esetét megvizsgáló Carnegie Mellon Egyetem tudósai. A videomegosztó platform tavaly júniusban - állítólagos káros tartalmakra hivatkozva - 24 órára zárolta az érintett csatornához való hozzáféréseket.

Amint az a mostani vizsgálat rámutatott, a legnagyobb problémát nem is feltétlenül maguk a szavak jelentik, hanem azok összefüggései. Az érintett csatorna sakkal foglalkozik és a YouTube akkor hivatalosan nem indokolta az intézkedést.

A Carnegie Mellon Egyetem kutatói egy saját fejlesztésű gyűlöletbeszéd-algoritmus segítségével próbálták meg kitalálni, hogy a mesterséges intelligencia mely tartalmakat minősíti károsnak. Ehhez összesen öt sakkcsatorna több mint 680 000 megjegyzését tanulmányozták a szoftverrel, amellyel ezzel párhuzamosan összesen 1000 állítólagos gyűlöletbeszéd-kommentárt is megvizsgáltak. Kiderült, hogy a technológia az esetek 82 százalékában tévesen becsülte meg a szavak jelentését vagy azok összefüggéseit. A YouTube rendszerében lévő megjegyzések egyike sem tartalmazott gyűlöletbeszédet. Az algoritmus azonban a fekete, a fehér, a támadás és a fenyegetés szavakat automatikusan a rasszizmus jeleként azonosította és káros tartalmaknak minősítette.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© seepheeerd2021. 02. 24.. 10:58||#10
https://kereso.napirajz.hu/index/444.jpg
© inkvisitor2021. 02. 24.. 08:33||#9
You are also a man of culture.
Könyvben durvább mint animeban. Ott a forró piszkavasat is használta.
© zola20002021. 02. 23.. 23:30||#8
Én mindjárt elmondom a gendersemleges nyelvezet iránti igényről a véleményem meg a metooról, csak előbb utólérem magam a redo the healerben ha már kultúra ;)
© Tntmaxy2021. 02. 23.. 23:18||#7
Időnként megemlítem ha olyan a téma, hogy lassan megéljük az Idiocracy című filmet, de egyre inkább az az érzésem hogy MÁR benne vagyunk a korban... :-(
Utoljára szerkesztette: Tntmaxy, 2021.02.23. 22:18:57
© kvp2021. 02. 23.. 23:10||#6
A magyar nyelvben meg gender sincs, mert a 3. szemely az semleges. Ezert ertelmezheto nehezen itthon az angol gendersemleges nyelvezet iranti igeny. Legalabb e miatt nem tamadjak annyira a magyar nyelvet. (ha mar a kultura miatt igen)

Egyebkent angolul is lehetne: light and dark, pawn, horse, runner, tower, general (vizier), leader (sah)
© _svd_2021. 02. 23.. 18:09||#5
A magyar sakk nyelven.
Sötét és világos.
Gyalog, Bástya, Huszár, Futó, Vezér és Király.

Nincs ebben rasszista megnevezés.
© asgh2021. 02. 23.. 13:06||#4
"Mi a helyzet a királlyal? A királynővel? "

Már csak önmagában emiatt is be kellene tiltani a sakkot, mert a nemi sztereotípiákat erősíti. :)
© Vata1112021. 02. 23.. 12:49||#3
Mi a helyzet a királlyal? A királynővel? Ezt ugye sokan nem átallják vezérnek hívni. Gondolom ilyenkor az összes rasszista sakkozó egy bizonyos fehér vezérre emlékezik sakkpartinak álcázott rasszista demonstrációján.
Úgy ahogy van, be kell tiltani a játékot. Két egyéb indok is szól emellett:
1. Túl sok gondolkodást kíván, ez idő alatt a játékosok valami hasznosabbat is csinálhatnának (pl globális cégek túlárazott javainak fogyasztása)
2. a gépek jobbak ebben (is), az SG-n legalábbis átlag kéthetente van ilyen MI fényező cikk.
Utoljára szerkesztette: Vata111, 2021.02.23. 11:49:56
© barret2021. 02. 23.. 11:06||#2
Mi a helyzet a paraszttal? Azt lehet mondani/írni?
© pali6002021. 02. 23.. 10:53||#1
És "ló" helyett lehetne unikornis a figura megnevezés. Annak olyan LMBTQ szivárvány színű a sörénye. xD