Gyurkity Péter

Bemérték az Intel új chipjét

Javul a teljesítmény, viszont az AMD esetében is nagyobb ugrást vizionálnak.

A két rivális versenye az új generációk nemrég megvalósult bemutatása után sem állt le, ezen a területen nincs is értelme ilyesmiről beszélni. Most az újabb mérések és előrejelzések a következő nagy ugrást vetítik előre, amelyek belátható időn belül (jóllehet eltérő menetrendben) valósulnának meg.

Az Intel kapcsán a sorrendben 12. Core-generáció mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, nem is meglepő, hogy egyre-másra futnak be a különböző benchmark-eredmények. A friss példányban egy közelebbről meg nem nevezett típust vehetünk szemügyre, amely ugyan szintén az Alder Lake család tagja, viszont a hibrid felépítés miatt már 16 magot és 24 szálat biztosít, miközben az alap órajel 2,2 GHz (a maximális érték pedig 27,2 GHz, ami nyilván egy csúnya elírás eredménye). Azt még nem tudjuk, hogy a hibrid kialakítás pontosan miként festene, ez egyelőre az ARM big.LITTLE néven futó koncepciójára emlékeztet, viszont a chiphez már 32 GB DDR5-memória, az asztali szegmensben eddig nem alkalmazott 10 nanométeres csíkszélesség, valamint a PCI Express 5.0 támogatása csatlakozik majd – valamikor a második félévben, még az év vége előtt.

Ami a nagy rivális AMD terveit illeti, itt nyilván a Zen 4 architektúra kapja a főszerepet, amely a tavaly bemutatkozott Zen 3 utódaként jelenne meg a piacon. Egy most közzétett anyagban arról olvashatunk, hogy a teljesítmény terén 25-40 százalék közötti növekedésre számíthatunk, elsősorban az órajeltől függően, viszont ebben nagy szerepet játszik majd az 5 nanométeres csíkszélesség, amely elsőként bukkanna fel ezen a területen. A DDR5 és a PCI Express 5.0 támogatása itt is elérhető lesz, de az 5 GHz-es órajel elérése sem tűnik lehetetlennek, bár ez még nincs kőbe vésve, mint ahogy a különböző további optimalizációk részleteit sem ismerjük. Tekintettel arra, hogy a cég az utóbbi években inkább 20 százalék alatti előrelépéseket tudott megvalósítani az újabb generációkkal, a fenti számok nagyon biztatóak.

Az Intel egyelőre árcsökkentéssel küzd riválisa ellen, a Comet Lake-S sorozat egyes tagjait most jelentős kedvezménnyel kínálják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!