Gyurkity Péter

Csúcs-Motorola jelent meg a piacon

A nagyobb kijelzőhöz ezúttal erős chip és méretes akkumulátor csatlakozik.

A Lenovo az utóbbi időben több eltérő okostelefont is piacra dobott, ezek között láthattunk egészen érdekes megoldásokat, ahogy a Motorola-vonalat elvitték egy, a szokásostól némileg eltérő irányba. Most egy újabb példány mutatkozott be, amely erős hardvert kapott, vagyis nem a középkategóriát célozza meg.

Az első körben Kínában rántották le a leplet a Motorola edge s típusról, amely egyes beszámolók szerint a többi régióban a Motorola G100 nevet kapja majd meg, ezzel is tovább bonyolítva az amúgy sem túl tiszta képet. Az okostelefon ismét méretes kijelzőre épül, ennek mérete 6,7 hüvelyk, az LCD-panel pedig az 1080 x 2520 pixel felbontást támogatja, 90 Hz-es frissítési rátával és 21:9-es képaránnyal. A megfelelő teljesítményért a Snapdragon 870 felel, amely a tavaly bemutatott 865 Plus enyhén felturbózott változata, ehhez 6 GB LPDDR5-memória, illetve egy 128 GB-os UFS3.1 belső tároló sorakozik fel. Az 5G támogatása megoldott, mint ahogy a Bluetooth 5.1 és a WIFI 6 szabványokat is kezeli a készülék.

Az előlapon egy iker-kamera helyezkedik el, sorrendben 16 és 8 megapixeles érzékelővel, előbbi az ultra-nagylátószögű funkcióért felel. A hátlapon egy ennél is bonyolultabb komponenst helyeztek el, ott már összesen 4 egység dolgozik együtt, mivel a 64 megapixeles kamera mellé egy 16 megapixeles ultra-nagylátószögű, egy 2 megapixeles mélységérzékelő, valamint egy ToF-szenzor csatlakozik. A videókat akár 6K-felbontásban rögzíthetjük, itt egy speciális fénygyűrű segítségével igyekeznek száműzni a nem kívánt árnyékokat, miközben az Audio Zoom névre keresztelt funkció a követett tárgy hangjának kiemeléséért felel. Az akkumulátor 5000 mAh-s, ezt 20 wattos gyorstöltéssel használhatjuk, de megjelenik a készüléken a jack-dugó, az USB-C, valamint az oldalon elhelyezett ujjlenyomat-olvasó is, miközben a szoftveres funkciókért az Android 11 felel.

Az ár odaát 309 és 432 dollár között mozog, néhány héten belül jön majd a nemzetközi megjelenés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!