JohnnyCage

2001: kiélezett harc a notebook-piac uralásáért



Az Intel jelenleg egyeduralkodó a notebook-chipek piacán. 2001-ben azonban az AMD és a Transmeta is elérkezettnek látja az időt arra, hogy végre szerezzen egy nagyobb darabot az egyre jelentősebbé váló szegmens kenyeréből.

A piackutató cégek statisztikái szerint az otthoni célra szánt asztali gépek iránti kereslet az elmúlt mintegy fél évben jelentősen visszaesett. Az év végén az Intel és az AMD is a bevételek vártnál alacsonyabban alakulásáról számolt be, amely a két óriáscég szerint szintén a csökkenő keresletnek tudható be. A gyengülő érdeklődés a számítástechnikai termékek iránt a processzorgyártók mellett a nagy számítógép-gyártó cégekre is kedvezőtlen hatással volt. A számítógép-ipar egyetlen lendületesen növekvő szegmense jelenleg a hordozható gépek piaca, amely teljes ellentmondásban az ipar többi részével a fénykorát éli. A nagy számítógép- és processzorgyártók ezért a közeljövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a piac ezen ígéretes részére.

A notebookok egyre népszerűbbé válnak, és egyre több ember munkájában jelentenek segítséget. Áruk, habár még mindig nagyon magas, folyamatosan csökken, s lassan az átlagfelhasználó által is megfizethetőek lesznek. A notebookok árát tovább csökkentheti, hogy több vezető tajvani gyár is Kínában készül gyáregységet létesíteni, aholis sokkal olcsóbb az előállítás.

Az AMD és az Intel, sőt valójában a VIA is a notebookok piacán szeretné visszaszerezni azt a bevételt, amelyet az asztali gépek iránti, várakozáson aluli érdeklődésen elveszített. A Transmeta pedig kizárólag mobil chipekkel foglalkozik. Az Intel viszonylag jó pozícióban van, jelenleg tulajdonképpen egyeduralkodó a notebook-piacon. A többi gyártónak sokkal rosszabb a helyzete, mivel ezeknek a cégeknek valami kimagaslót kell felmutatniuk, hogy a közvélemény fefigyeljen rájuk. További hátrány számukra, hogy a nagy rivális Intelen kívül egymással is meg kell majd küzdeniük a mobil gépek piacába való bejutásért.

Bár az Intel vezető pozícióját ebben a szegmensben egyelőre egyik konkurens cég sem fenyegeti komolyan, a versenyhelyzet mint mindig, nekünk vásárlóknak csak kedvezhet. Az Intel 2001-es tervei között fokozatosan csökkenő árak, és rohamosan gyorsuló notebook chipek szerepelnek. Az 1GHz-es mobil gépekbe szánt chipeket márciusra várja az óriáscég.

A vezető cégek 7 sávra osztják a notebookokat azok ára és teljesítménye szerint, akárcsak az asztali gépek esetében. A professzionális gépek általában 3000 dollár fölötti áron kaphatóak. A fővonalbeli 3-as teljesítményszintű gépek 2500-3000, a 2-es teljesítményszintű modellek 2000-2500, az első teljesítményszintű gépek pedig 1500-2000 dollárba kerülnek. A viszonylag olcsóbb gépek, melyek kedvező ár/teljesítmény arányukkal hódítanak, 1800 és 1000 dollár közötti áron mozognak, szintén három kategóriára osztva.

Az Intel a piaci célszegmensnek megfelelően két részre fogja osztani mobil processzorainak gyártását. Az egyik változat ismeri majd a SpeedStep energiatakarékos üzemmódot, míg a másik nem. A felső négy kategória gépei kivétel nélkül a SpeedStep-képes CPU-kat fogják tartalmazni. Bár az Intel egyelőre titkolózik az ügyben, nem kizárt, hogy még az éven megláthatjuk az első mobil Pentium 4-es processzort is. Amennyiben a processzor megjelenik, egy ideig biztosan uralni fogja a felsőbb kategóriákat.

Az Intel igen jól halad a mobil chipek áramfelvételének csökkentésével, a cég ugyanis sikeresen átültette x86-os processzoraiba a már évek óta fejlesztett, StrongARM kódnevű processzor főbb energiatakarékossági funkcióit. A StrongARM technológiája olyan kiforrott, hogy az ezt alkalmazó processzorok teljesítményfelvétele akár 1Watt alatt maradhat, miközben az órajel 5-800MHz, vagy akár 1GHz is lehet. Az ilyen technológiával készült processzorok körülbelül annyit fogyasztanak, mint egy Crusoe, miközben a számítási teljesítmény akár a háromszorosa is lehet. Az AMD jelenlegi terveiben inkább az alsó három szegmenst szándékozik megcélozni, az Intel processzorainál jobb teljesítménnyel és sokkal alacsonyabb árral. A mobil Athlon és Duron processzorok jó teljesítményük mellett biztosan tartalmazni fogják az AMD PowerNow! energiatakarékossági technológiáját, amely Intel megfelelője az olcsóbb Intel CPU-kból esetleg kimaradhat, jelentősen csökkentve ezzel az akkumulátorok élettartamát.



A mobil Athlon és Duron processzorok kisebb-nagyobb előnye ellenére a szakértők a mobil piacon egyelőre mérsékelt sikert jósolnak az AMD-nek. A notebookokat jelenleg leginkább üzletemberek veszik, akik szinte kivétel nélkül az Intel CPU-kat favorizálják, mivel ezeket használják évek óta, probléma nélkül.

AMD közeli források szerint a cég által készített mobil processzorok legnagyobb hibája az, hogy az ezeken alapuló notebook modellek tervezése sokkal tovább tart, mint egy Intel CPU-s változaté, és emellett a még sokkal költségesebb is. Emiatt állítólag több nagy gyártó is úgy döntött, hogy inkább marad a jólbevált Intel mobil CPU-knál.

Az AMD processzorra alapuló notebookok tervezése sokkalta bonyolultabb és költségesebb, mint egy hagyományos asztali AMD rendszeré. Emellett az AMD mobil CPU-k a hírek szerint többet fogyasztanak, mint Intel társaik, s éppen emiatt a hőelvezetés kérdése is több figyelmet ígényel.

Ennek ellenére a Compaq bizonyosan venni fogja a fáradságot, hogy AMD-alapú notebookkal álljon elő. A társaság AMD chipen alapuló notebookja a tervek szerint még március vége előtt elkészül. Olyan cégek viszont, mint például a Dell, amely máig sem kínál AMD-s rendszert, bizonyára nem mutatnak majd túl nagy érdeklődést a mobil Athlon és Duron processzorok iránt.

Összeségében a szakemberek szerint az AMD mobil processzorai nem fogják tudni megismételni az asztali gépekbe szánt processzorok tavaly elért óriási sikerét. Az Intel várhatóan megpróbálja majd rávenni a gyártókat, hogy ne készítsenek AMD-alapú notebookokat, s cserébe bizonyos kedvezményeket kapnak majd. Az AMD-nek akkor van esélye, ha ezeket a "kedvezményes árajánlatokat" jócskán alul tudja majd teljesíteni. A "hagyományos" processzoroknál ez sikerült a cégnek, így várhatóan a mobil változatoknál is megoldható lesz. A VIA képében mégegy újoncot avathatunk majd a notebook-piacon. A Cyrix processzorokat gyártó tajvani cég álma, hogy 10%-os piaci részesedést érjen el. Mindezt új Samuel II, valamint Ezra processzoraival képzeli a társaság. Az Ezra lesz a világ első .13 mikronos technológiával gyártott processzora. Kis méretei és fogyasztása miatt ugyan ez a .13 mikronos technológia fogja lehetővé tenni a VIA-nak, hogy 2001 harmadik negyedévében megjelentesse a Matthew elnevezésű mindent-egybe típusú chipjét. A chipet a cég leginkább a mobil gépekbe szánja, mivel meglepően kicsi, olcsó, kevés áramot fogyaszt, mégis egy Savage 4-es grafikus vezérlő, egy Samuel II technológiájú Cyrix III CPU, a chipset és sokminden más bele lett zsúfolva a PBGA tokozású, 1.2V-on működő lapkába.



A Transmeta kitörő sikere úgy tűnik, egyelőre még várat magára. Annak ellenére, hogy a céggel rengetegen szimpatizálnak, a Crusoe alapú notebookok nemigazán fogynak. Ennek főbb okai a processzor vártnál jóval kisebb teljesítménye, valamint az a bizonyos L2 cache-probléma. A korai Crusoe tulajdonosok sajnos hamar rá kellett, hogy ébredjenek, pénzükért meglehetősen szerény teljesítményű gépet kaptak, s az is kiderült, hogy a hibázás nem csak az Intel "kiváltsága".

A fejlesztések üteme napjainkban olyan gyilkos, hogy a tesztelésre sajnos olykor-olykor a szükségesnél kisebb figyelem jut. Erről árulkodik például a Pentium 4 chipset hibája, de nem különben hibás az AMD 760 sem, amit sokan máig sem láttak a piacon. A Crusoe processzorok L2 cache hibája mindezzel némileg ellentmondóan nem tervezési hibára vezethető vissza, hanem bizonyos gyártósorok hibás működésére. Az ilyen, és ehhez hasonló hibák termékbe kerülése nem kerülhető el egyik cégnél sem.

Bár természetesen a Transmeta sem áll le a fejlesztéssel egy percre sem, mégis úgy tűnik, hogy a cég nemigazán tud mit kezdeni processzora gyengécske teljesítményével. Pedig a versenyképes teljesítmény legalább olyan fontos, mint a kis fogyasztás. Code Morphing ide vagy oda, eddig úgy túnik, hogy az Intel mobil CPU-i jobban eltalálták a megfelelő teljesítmény/fogyasztás arányt.


Transmeta laptop hőtérképe

Az Intel a dinamikusan fejlődő notebook-piac legparányibb részét sem szándékozik átadni sem az AMD-nek, sem más cégnek. Ez jól látható a társaság igen aggresszív stratégiájából. 2001 első negyedévében megjelenik az új 815M mobil chipset, melyet még az év vége előtt felvált majd az Almador-M névre keresztelt utód.

A cég professzionális kategóriájú mobil CPU-kra vonatkozó 2001-es tervei a következőek:

A 850MHz CPU-k az első, a 900MHz és 1GHz-es változatok a második, a szintén 1Ghz-es, Tualatin CPU-k 512KB L2 cache-sel a harmadik, majd az 1GHz fölötti változatok a negyedik negyedévre várhatók.

Teljesítmény-3 szint: 800MHz az első, 850 és 900MHz a második, 900 és 933MHz a harmadik, 1GHz és 1GHz+ a negyedik negyedvében.

Teljesítmény-2 szint: 750 és 800MHz az első, 800 és 850MHz a második negyedévben, 866 és 900MHz a harmadik, 933MHz és 1GHz a negyedik negyedévben.

Teljesítmény-1 szint: 700MHz az első negyedévben, 750 a másodikban, 800 és 850 a harmadikban, 866 és 900MHz a negyedik negyedévben.

Belépő szint-3: 700MHz az első negyedévben, 750 a másodikban, 800 és 850MHz a harmadikban, 866 és 900MHz a negyedik negyedévben.

Belépő szint-2: 650MHz az első, 700 a második, 800 és 850 a harmadik, és 866MHz a negyedik negyedévben.

Belépő szint-1: 600MHz az első negyedévben, 650 a másodikban, 700 és 800 a harmadik és negyedik negyedévben.

Az AMD egyelőre nem sokat árult el pontos terveiről, egyesek szerint azért, mert problémái vannak. Mások szerint azonban pont azért hallgat a cég, mert olyasmivel fog előállni, ami meglehetősen nagyot fog szólni. Persze, ha az AMD-nek nem sikerülne meghódítani az alsó szegmenst, vagy esetleg feljebb tör, a tajvani VIA rajtpozícióban áll új mobil Cyrix processzoraival, amelyek rendkívül olcsóak, és a kategóriájuknak megfelelő gépekbe megfelelő megoldást jelenthetnek. A Transmeta Crusoe chipjei valószínűsíthetőleg inkább az apróbb hordozható készülékekben arathatnak sikert, mivel ott mindennél fontosabb a kis fogyasztás.

Összeségében 2001-ben jelentősen bővülni fog a notebookok termékskálája, s miközben az árak csökkennek a teljesítmény gyorsan fog emelkedni. Idén azok számára is elérhetővé válhat egy-egy olcsóbb notebook, akik eddig nem engedhették meg maguknak, hogy vegyenek egyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!