Berta Sándor

Kétlépcsős azonosítás - kifuthatnak az időből az online kereskedők

A hatályos európai uniós irányelv alapján az év végéig kellene bevezetni az új biztonsági funkciót.

A PSD2 európai uniós fizetési irányelvet már 2018 januárjában bevezették, de az egyes tagállamokban mégis komoly csúszással lépett csak hatályba. Sonja Scott, az American Express amerikai hitelkártya-kibocsátó és pénzügyi szolgáltató üzletvezetője kijelentette, hogy a becslései alapján az átállás nagyon nehézkesen fog megvalósulni. Ennek oka, hogy a kereskedelemben még nagyon nagy hiányosságok vannak ezen a területen. Amíg a helyzet rendeződik, számítani lehet egyes tranzakciók elhalasztására vagy késleltetett végrehajtására. Kérdéses az is, hogy az internetes kereskedők képesek lesznek-e tájékoztatni az ügyfeleket az okokról és alternatív fizetési lehetőségeket kínálni nekik.

A menedzser hozzátette, hogy célszerű lenne egy 6 hónapos átmeneti időszak bevezetése. Ezt a koronavírus-járvány is indokolná, hiszen a rendkívüli helyzet miatt számos piaci szereplőnek nincsenek erőforrásai a kétlépcsős azonosítás bevezetéséhez szükséges műszaki feltételek megteremtésére. Mindez elsősorban az utazási szektort és az elektronikus kereskedelem területén jelenlévőket jellemzi.

Scott kifejtette, hogy az európai ügyfeleik közül az online kereskedők 63 százaléka felel meg jelenleg műszaki szempontból az új biztonsági előírásoknak. Fontos ugyanakkor, hogy vannak lehetőségek arra is, hogy egy piaci szereplő ne alkalmazza a kétlépcsős azonosítást. Az egyik lehetőség az, hogy a kereskedőt megbízhatónak minősítik az ügyfelek, míg a másik, hogy a pénzügyi szolgáltatók - mint az American Express - alacsony kockázatúnak minősítik az adott tranzakciót. A szolgáltatónál 2020 január elsejétől a 250 eurónál kisebb fizetésekhez még nem kell kétlépcsős azonosítás. Az összeghatár ugyanakkor később bármikor változhat, akár 100 euróra is csökkenhet vagy 500 euróra nőhet.

A menedzser végül úgy vélte, hogy az utazási piacon az új előírás komoly hatással lesz a foglalásokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!