JohnnyCage

A Micron hitelesítette DDR termékeit

A Micron, amely a világ egyik legnagyobb DRAM gyártója, a napokban sikeresen hitelesítette DDR termékeit az AMD 760-as chipkészletén, valamint a VIA Apollo Pro 266-on.

A DDR-SDRAM chipeket a processzorgyártó Advanced Micro Devices (AMD) és a tajvani CPU- és chipsetgyártó, a VIA Technologies tesztelte. A felsorolásból egy nagy név ezúttal kimaradt, mégpedig az Intel. Az Intel, bár bevételének elsöprő többségét a processzorokból nyeri, számos más területen is megvetette a lábát az elmúlt évek során. Amíg a legnagyobb rivális AMD kizárólag a processzor és a flash termékek gyártására koncentrál, az Intel folyamatosan fejleszti a PC összes részegységét. (AGP, USB, stb.)



A Rambussal való szerződéskötés egyik kritériuma annak idején az volt, hogy az Intel két évig nem alkalmazhat a Rambustól eltérő memória-technológiát. Úgy tűnik, ez az Intelnek sokba fog kerülni. Abban mindenki egyetért, hogy a Rambus DRAM jobb, mint a DDR-SDRAM, viszont magas ára miatt egyelőre nem terjedt el szélesebb körben. Az Intel tehát kimaradt a DDR-korszakból, legalább egy évre.

Az AMD már többször kifejtette, hogy nem kíván chipsetgyártó lenni, az AMD 760, valamint a 760MP kizárólag azért született meg, hogy a tajvani chipkészlet-gyártóknak megmutassa a "helyes utat". Ennek ellenére amennyiben a 760 hibáját sikerül végre-valahára kijavítani, és a 760-as alaplapok a boltokba kerülhetnek, várhatóan ez lesz a legkelendőbb Socket-A chipset. A Micron memóriákat tehát alapos együttműködési tesztnek kellett alávetni a chipkészlettel.

A másik nagyágyú (nagyágyú?) a VIA Apollo Pro 266 DDR chipkészlet, amely szégyenszemre legutoljára készült el. Ennek a késésnek azonban a presztizsértéken kívül túlzott jelentősége nincsen, hiszen a DDR lapok még csak most vannak megjelenőben, és ráadásul az AMD 760 is várat még magára. Ami a legfontosabb, az a stabilitás, amellyel a VIA új chipkészletének bizonyára nem lesz gondja csakúgy, mint ahogy az ACER ALiMAGik-jának sem. Ebből a szempontból egyedül az AMD 760 nem nyerő még egy ideig.

A Micron memóriamodulok a teszt során az AMD 760 chipseten és a VIA Apollo Pro 266-ján is akadálytalanul végezték a dolgukat. Egyelőre azonban csak a PC1600-as (100MHz DDR, 1.6GB/s) modulok kerültek a nagyító alá. A 128 és 256MByte-os méretben kapható modulok mindegyike hibátlanul működött, de ez el is várható a világ legnagyobb memória-márkájától.



A PC2100-as memóriák, amelyek 133MHz-es DDR busszal rendelkeznek, hamarosan szintén a kínpadra kerülnek, sőt a Micron már a DDR továbbfejlesztett változatán dolgozik, amely a PC2100 szabvány 2.1GB/s átviteli sebességét 50%-kal képes felülmúlni.

Ami vásárlói szemszögből az egyik legfontosabb, hogy a Micron a DDR memóriáit a sima SDRAM-okkal szinte azonos áron kínálja. Mindez azért lehetséges, mert a Micron nem fizet jogdíjat a Rambusnak a technológiáért, amely a cég szerint jogszerűtlenül van bejegyezve Rambus szabadalomként.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!