Berta Sándor

Szigorít a korhatáros rendszerén a YouTube

A videomegosztó változtatott az eddig alkalmazott megoldásán.

A YouTube blogbejegyzésében jelentette be, hogy a jövőben sokkal erősebben akarja a gyakorlatba átültetni a feltöltött felvételek esetében a korhatáros korlátozásokat és ehhez minden korábbinál nagyobb mértékben igénybe venné a mesterséges intelligenciát.

A módosításoknak köszönhetően a következő hetektől egyre több tartalom fog bejelentkezést kérni a felhasználóktól azért, hogy megerősítsék az életkorukat és a rendszer így bizonyosodjon meg arról, hogy az adott anyagokhoz valóban olyan idős személyek férnek hozzá, akik számára a videók elérhetővé vannak téve. A cél az, hogy a gyermekek és a fiatalok az eddiginél sokkal kevesebb zavaró vagy gyűlöletkeltő felvétellel találkozzanak az internetezéseik során.

A YouTube által használt algoritmus a jövőben minden olyan tartalmat korhatáros jelöléssel lát majd el, amelyek károsak lehetnek a gyerekek és a fiatalok számára. A portál közölte, hogy természetesen előfordulhat, hogy a mesterséges intelligencia a korhatáros jelölések esetében hibákat fog elkövetni és ez végül komoly problémákat okozhat az anyagok készítőinek, de ezek a félreértések könnyen tisztázhatók.

Emellett felmerülhet, hogy az új európai uniós szabályok miatt a felhasználóknak az életkorukat a személyi igazolványuk bemutatásával kell majd igazolniuk, de ez egyszeri alkalom lesz, s utána a társaság ismét törölni fogja a megadott személyes adatokat.

A YouTube januárban jelezte, hogy a jövőben nem jelenít meg személyre szabott reklámokat a kicsiknek szóló videók alatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Trevor11 #14
    Google esetében az adatgyűjtés kikapcsolható, ellenőrizhető, törölhető (myactivity.google.com). Részletesen le van írva továbbá, hogy mit gyűjtenek, azt mire használják és miért. Nem zsákbamacska. Nekik sem érdekük elriasztani a felhasználóikat valamiféle adatkezelési botránnyal.

    De ha már rajtad így elharapózott a paranoia, nem kötelező ám egyiket sem használni. Van DuckDuckGo, van BitChute, vannak kis e-mail szolgáltatók, akik becsszó nem gyűjtenek rólad semmit, lehet válogatni.
  • mx5 kevin #13
    Elárulom neked a Gmail, a GOOGLE KERESŐ,a Youtube ezek egy tulajdonban vannak és össze vannak kapcsolva.Más email szolgáltatással ellentétben röhögve gyűjthető ezáltal szinte minden amit a felhasználló ezeken keresztül csinál.Egy másik email szolgáltatás nem tud úgy hozzáférni ezekhez a dolgokhoz mint a google!A beírt kulcszavakon át hogy milyen oldalakat látogat az adott illető IP címmel,kikkel levelezget mindent nyomon lehet technikailag vele követni.És ebből elég sok minden egyértelműen nyíltan is látható.A weboldalakon belül is sokan használnak pl google analytics kódot vagy AD sense.Bármely közösségi oldalra amire regisztrál az illető megadja ez esetben a gmailes email címét aminél ott van a telefonszáma.És ehhez még sokan tapsolnak is hogy mennyire jó hogy meg kell adniuk a telefonszámukat.Most meg már lakcím opciót is kezdik!Ebből a felhasználóknak semmi jó nem származott,és ez még tovább fog fajulni.Ezt az irányzatot a google ugyan is gőzerővel tolja.Azt még tegyük hozzá hogy van jó pár olyan politikai érdek aminek ez érdeke hogy ez más szolgáltatásokon is terjedjen.Ezek mögött meg semmi a felhasznállók érdekeit néző dolog nincsen!A felhasznállók a jövőben még tőbb problémával fognak szembesűlni szándékos okok végett.És szó szerint hatáskörének érzi ez a cég,pontosabban a mögötte álló érdekek hogy megszabja az emberek mit láthatnak és mit nem.Sőt szó szerint már úgy érzi hogy a rendfenntartás is feladata.A politika meg nem fog ellenük tenni hiszen az egyik legnagyobb bábjuk.Milyen jogállamról van itt szó,nem értelek amikor bizonyos cégeken keresztül politikusok,hatóság és más érdekek olyan dolgokat meg tudnak csinálni amiket nélküle nem tehetnének meg.Mint mondtam ezért is vannak ezek a cégek ilyen monopol helyzetben.
    Utoljára szerkesztette: mx5 kevin, 2020.09.29. 16:00:11
  • mx5 kevin #12
    Röviden tömören az összes szutykos email szolgáltatást el kell kerülni ami egyszer is megemlíti hogy kötelezően add meg neki a telefonszámod vagy egy másodlagos email címet.Ezek mind elfogják játszani hogy egyszer csak beírod a helyes felhasználónevet és jelszót majd nem tudsz belépni.Van sok email szolgáltatás.Amelyik az elején bedobja a telefonszámot vagy más személyes adat megadását erőlteti mint a másodlagos email ott törölni kell a fiókot és váltani már az elején.Amelyik szolgáltatás ebből a kettőből valamelyiket a bejelentkezésnél kötelezően már kéri avval bajok lesznek a későbbiekben.Vannak sunyi szolgáltatások amik a regisztráció után dobják be ezt sunyi mód a későbbiekben.Ugyan így ha tele van nyomva a fiók reklámmal kéretlen levelek formájában úgy hogy mi még meg sem adtuk az email címünket senkinek.Ha később meg gundoljuk magunkat újra regisztrálunk egy másik email címet.De egy szutykos szolgáltatásnál sem kell leragadni ahol a felhasználót már az elején cseszegetik.Később már amikor aktívan használjuk a fiókot nehezebb lesz váltani!Lenne valami sürgős ügyed és azt látod hogy sehogy sem fogsz tudni belépni!Egyik sem a felhasználók érdekében kéri el a telefonszámot.És az ilyen fiókokkal csak a szívás van! Vannak normális email szolgáltatások amikkel nincsennek ilyen gondok.A googlevel még ezen felül az a súlyos probléma van hogy minden adott neki hogy nagyon részletesen nyomon kövessen személyre szabottan adott felhasználókat.Titkos szolgálatokkal versengő módon!A felhasználóknak ez egy erőltetett,kényszerített dolog.Volt rá példa hogy egy gyilkossági ügyben kiadták hogy az adott felhasználló mire keresett rá.

    Nem az emberek biztonsága a célja.Nem is olyan régen sehol sem volt kötelező telefonszám megadás sehol és mégis minden működött.Van olyan opció hogy nem kötelezően másodlagos email cím megadása vagy megadható biztonsági kérdések ha valaki mégis elfelejtené a jelszavát.A google és az összes szolgáltatása tipikusan az a cég amit gyakorlatilag az összes a felhasználókkal szembemenő érdek rángat.Semilyen szinten nem érdekli őket a felhasználók biztonsága.Ami az anonimitást és a privát szférát vagy szólásszabadságot illeti élharcos ennek teljes eltiprásában!A gyerekek védelme még úgy sem érdekli őket!Jó undorító helyeken nyalnak ezért vannak monopol helyzetben.Nem lehet beállítani hogy beírom a helyes felhasználónevet jelszót és egyszerűen engedjen be.Mindenkiről akarnak mindent tudni!Nem választható biztonsági funkció a telefonszám megadása!A helyi titkosszolgálati szerveknek tovább adják ezeket az információkat amint valaki képbe kerül.Beleértve a megadott telefonszámot.Egy megfigyelendő fióknál ezt be is dobják hogy bejelentkezésnél ezt kérje el.Ezután az illető már beazonosítható.Ha a fiókra a hatóság kér megfigyelési engedélyt és nincs beazonosítva az illető egyértelműen,garantáltam be fogja dobni a telefonszámos dolgot amit a hatóság ilyen esetben be is gyűjt.Személyesen egyértelműen dokumentált esetről van tudomásom pontos viszonyítási adatokkal,részletes beszámoló alapján hogy mi hogy történt.Ez nem elmélet vagy feltételezés ez így működik!Olyan közösségnek is tagja vagyok „amatőr pirotechnika” ahol figyelik az embereket.Van köztünk jó pár szakértő a témában aki tisztában van ezen dolgok informatikai hátterével.Akinek van gmail fiókja minden eszköz adott hozzá hogy google keresővel meglátogatott oldalakat és beírt kulcsszavakat részletesen nyomon lehessen követni.Ez akkor is működik ha kijelentkezünk nem töröljük az előzményeket majd ismét bejelentkezünk.Nyíltan van ilyen funkciója is a szolgáltatásnak amivel ezeket a dolgokat nyomon lehet követni.Hatósági kérésre ahogy a yahoo is erről volt cikk is minden bejövő,küldött és meglévő levelet leküldenek a hatósági szervekhez.A másik oka a kötelező telefonszám megadásnak hogy mindenki aki nem tetszik nekik könnyen eltudják távolítani.Ez az átlagemberekre érvényes főként.Akik nagyágyúk a téren azok korlátlan telefonszámot megadhatnak.A másik dolog hogy amit láttok tartalmat youtubeon a világon a leg irányítottabb dolog hogy mi jelenhet meg!Mindenki mindenért kicsinálja a tartalomgyártókat.Ne higgye senki hogy nagy fórumokon bárki is független kommenteket olvas.Cégektől kezdve a politikáig amiben pénz vagy érdek van főként ezekben érdekelt beépült kommentálok viszik a nagyobb fórumokat.Egy független emberre jut vagy 5 olyan kommentelő aki valami irányba érdekből akarja vezetni az adott közösséget.Ezt így egy weboldal adminisztrátora is elmondta.Ami a gyerekek védelmét illeti érdekük nekik hogy fiatalon rászoktassák a felhasználókat a platformra.Senkinek sincs érdemi eszköze hogy ellenőrizze a felhasználók életkorát.És ezek nem feltételezések hanem több éves tapasztalat úgy hogy igen csak érintett vagyon a témában.Aztán védje meg aki akarja hogy ez miért nem így van ahogy akarja, lehet lejárató kampányt is folytatni amiért elmondtam az álláspontom.A tényeken ez nem fog változtani!Lehet és akinek gondjai vannak kell is váltani minél előbb.
  • Trevor11 #11
    1. Nagyon helyesen teszi, a saját biztonságod érdekében. Ha hirtelen úgy tűnik, mintha a világ túlsó feléről jelentkeznél be, akkor joggal feltételezhető, hogy valaki ellopta a fiókodat. Minden szolgáltató, ahol pénz befizetés/kifizetés történik (Youtube, Paypal, Steam, stb.), így jár el. Továbbá az e-mail fiók általában egy nagyon sebezhető pont, hiszen szinte mindenhol lehet kérni új jelszót e-mailen keresztül. Ezért van ez a "cseszegetés" normális szolgáltatóknál. Ha nem tetszik, természetesen használhatsz sufnicégeket is.

    2. Ostobaság. Ezek bizalmas adatok, és egy jogállamban keményen megrángatnák érte a szolgáltatót, ha csak úgy kiadná másoknak.

    3. Senkinek. Legfeljebb a szokásaidat anonimizálva eladhatja, egyébként lásd 2. pont.

    "Ezekhez tegyük hozzá hogy a google keresővel nagyon könnyen jutnak hozzá a leg bizalmasabb dolgokhoz sütik és más módszerek segítségével."

    Összefüggéstelen zagyvaság. A sütikkel adatot lehet elmenteni a gépedre és azt később visszaolvasni. Bizalmas adatok feltörésére alkalmatlan. A keresők pedig csak azt tudják megtalálni, amit te önként és dalolva feltettél a netre.
  • mx5 kevin #10
    Olyan kárt okoz kérlekszépen ha más országból,tartományból,kültéri hostpotból,VPN mögül jelenkezel be.Bármi baki történik a bejelentketésnél.Előszeretettel dobja be erőszakkal a KÖTELEZŐEN MEGADANDÓ TELEFONSZÁMOT.Ha új számod van könnyen be sem léphetsz.Bármi hivatalos ügyed van könnyen be sem enged.Ezt bármikor bedobhatja a bejelentkezésnél és nem lehet kikapcsolni.

    A másik hogy az anonimitásod teljesen elveszted az interneten ha az email szolgáltatónál bármi hozzád köthetőt megadsz mint a telefonszám vagy más személyes adat.Ez mindenütt érvényes ahol adott emailcímen regisztráltál!

    A harmadik hogy nem tudod kinek adja el a személyes adataidat.Illetve kiszolgáltatottá teszi a felhasznállóit minden féle politikai és hatósági érdeknek és minden féle rosszindulatú elemnek.

    Vannak más email szolgáltatók ahhol semilyen személyes adatot nem kérnek el.Beírom a jelszót és felhasznállónevet beenged és nem szórakozik bármely más normális szolgáltatás!Nem cseszeget olyannal hogy nem tud azonosítani hiába jó a jelszó kényszerű kikapcsolhatatlan módon.Egyik másik videómegosztónál sincs ilyen hogy bekérik a telefonszámot kötelezően!Vagy hogy olyan szintű cseszegetés menjen mint a youtubeon.

    Ezekhez tegyük hozzá hogy a google keresővel nagyon könnyen jutnak hozzá a leg bizalmasabb dolgokhoz sütik és más módszerek segítségével.És személyre szabottan ha van fiókunk.

    A legtöbb embernek elég egy sima email fiók.Nekik az ilyen szutyok szolgáltatásokat ahol telefonszámot eröltetnek jobb messze elkerülni.Ha csak nem azt akarják hogy egyszer csak ne tudjanak belépni a helyes jelszó és felhasznállónév kombival.A másik meg a nyugalom.Senkinek nem hiányzik hogy szutyok szolgáltatások kiidegeljék őket.A google gmail youtube meg ebben élmezőnyben jár.

  • Serko #9
    Már bocs, de milyen kárt okoz nekem azzal a youtube/google hogy megadom a telefonszámom? Sok sok éve tudják, de még sosem kerestek :) Nem küldtek reklámot, vagy egyéb más anyagot sem!
    Szerintem felesleges itt a pánikot kelteni!

    A névtelenül és ellenőrizetlenül feltöltő és tartalmat megosztó személyek sokkal több kárt okoznak a sok hazugsággal és félinformációval, kéretlen reklámmal, stb.
  • mx5 kevin #8
    Átkell menni a bitchutera dailymotion és más videómegosztókra.Ha valaki tölt is fel oda videókat fel kell tölteni más videómegosztókra is.Sehol nem kérnek egy email címen kívül semmilyen személyes adatot.Vagy cseszegetik a felhasznállók videóit.Eladják csak a személyes adataitokat mostmár nem csak a telefonszámotokat hanem a lakcímeteket is!Elősegítik a tömeges megfigyelést és a népterrort.És az összes hasonló email szolgáltatót ami egyszer kiköhögi hogy add meg neki a telefonszámod a fiókot azonnal törölni kell majd váltani!

    Az egész arról szól hogy személyes adatokat gyűjtenek be az emberekről.A telefonszám megadása kötelező a regisztrációhoz.A youtube egy agyon cenzúrázott ... lett.Minden féle mondva csinált ürüggyel bárki videóját eltávolítják.A bevétel szerzést 1000 felíratkozóhoz és elég sok időszakos nézettséghez kötik aminek komoly tartalomgyártók tudnak csak megfeleni.Azt akarják hogy egyre többen nyissanak fiókot és jelentkezzenek be.Most célpont a gyerekek rájuk erőszakolják hogy be keljen jelentkezniük felnőttnek magukat kiadva.Most folyton egy popup ugrik fel hogy "jelentkezz be hogy bővítsük a közösséget".Ha valaki proxyt használ külföldre megy.A lényeg hogy más országból vagy nagyobb ország területéről történő IP címről jön a bejelenkezés kierőszakolja a bejelenkezésnél a telefonszámot avval az ürüggyel hogy nem tudunk azonosítani.És ez kényszerített nem kikapcsolható opció.Mostmár az emberek lakcímét is akarják.Nagyon sok videós otthagyta az egésszet mert nem bírták már azt a sok embertelen szemétséget amit megengednek maguknak.Minden féle aljas trükkel akarják hogy a szutyok szolgáltatásukra regisztráljanak az emberek.Aki meg megteszi a kötelező telefonszámegadástól kezdve minden féle szutyokkal fog szívni!Könnyen úgy járhat ha sürgössen be akar jelentkezni az email fiókjába mert valami fontos üzleti dolga van be sem fogja engedni!
    Utoljára szerkesztette: mx5 kevin, 2020.09.28. 10:43:28
  • Serko #7
    Szerintem ma felelős szülőként igenis szűrni kell a gyerekek által nézhető tartalmat. Van elég retardált így is!
    A google "family link" szolgáltatása, a youtube kids, és a gyermek fiókjának létrehozásakor a helyes adatok megadása sokat segíthet abban, hogy ne kerüljön elé a nem neki való tartalom!
    Korlátozni kell, továbbá a gyerek mobiltelefonján elérhető fizetős szolgáltatásokat is.
    Én úgy gondolom, hogy egy szülő feladata mindezt megtenni és nem szabad sajnálni rá az időt, Nem csak a való életben, hanem a virtuális világban is védeni kell gyermekeinket!
    "Marhaság aki akar úgyis hazudik." - itt a lényeg, a szülőnek kell erről gondoskodnia, nem a gyermekre bízni!

    Ezek ma már mind ingyen elérhető dolgok, csak figyelni kellene rá!
  • barret #6
    1 percet nem tudsz rászánni??? Van ideiglenes email szolgáltató! A visszaigazolás is megy nekik :) Mi itt a gond? Senki nem mondta,hogy add meg a személyes adataidat!
  • zola2000 #5
    Szó szerint nem kell adatokat megadni egy google accounthoz, csak valami random felhasználónevet-jelszót kell kitalálni