Gyurkity Péter

Beárazták az AMD Ryzen 4000 chipeket

A specifikáció után most a némileg alacsonyabb árak is kiszivárogtak.

Az AMD hamarosan megjelenő asztali chipjeivel kapcsolatban legutóbb arról írtunk, hogy a debütálás az előzetesen közölt külsős információk ellenére nem fog elcsúszni, tehát hamarosan megismerhetjük az új csúcsfejlesztéseket. Most az árak egy része bukkant fel az interneten, egyelőre szintén külsős forrás jóvoltából.

A Twitter oldalán közzétett listából azt tudjuk meg, hogy az asztali gépekbe szánt Ryzen Pro 4000 chipek némileg kedvezőbb áron jelennek majd meg, mint ahogy azt az előző generáció esetében láttuk. Ez persze nem teljesen igaz, hiszen az értesülés állítólag az Ingram Micro forgalmazócég belső listáján alapul, ami azt jelenti, hogy a kereskedelmi árak ettől némileg magasabbak is lehetnek. Mindenesetre az kiderül, hogy a 8 maggal érkező Ryzen 7 Pro 4750G ennél a cégnél 302 dollárt kóstál, a 6 magot felvonultató Ryzen 5 Pro 4650G 204 dollárt, a mindössze 4 magra épülő, ezzel pedig belépő szintű Ryzen 3 Pro 4350G 141 dollárt ér majd, legalábbis a megjelenés pillanatában, ami persze idővel szintén változhat majd.

A Pro változatok a további biztonsági funkciók és a jobb támogatás miatt drágábbak lesznek az alaptípusoknál, így a pletykákban korábban szintén felbukkant Ryzen 7 4700G, Ryzen 5 4400G és Ryzen 3 4200G ennél valószínűleg alacsonyabb árakon rajtol majd el a piacon. A mostani generációhoz mért különbség azonban így is látszik, hiszen ugyanezen forgalmazó jelen pillanatban a Ryzen 7 3700X típust 312 dolláros áron kínálja, a megjelenési ár azonban 329 dollár volt – amennyiben azt feltételezzük, hogy a két ár közötti eltérés az új generációnál is megmarad, a Ryzen 7 Pro 4750G 319 dollárt kóstál majd a boltokban. Ennél persze valószínűleg jóval érdekesebb lesz a teljesítmény terén felmutatott szint, hiszen ez határozza majd meg az Intellel folytatott verseny további alakulását.

A Ryzen 4000 APU-k még a hónap vége előtt megjelenhetnek, erre utal legalábbis a holland Centralpoint által közzétett egyéb információ, amelyben már július 17-i elérhetőségre utalnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cobra. #7
    Tudtommal nincs VGA kártyája az Intelnek :)
  • wraithLord #6
    Végül is van sok játék és alkalmazás, ami elmegy egy Intel IGP-n is. De én azért Nvidiát vennék, ha az AMD Radeont nem szeretem.
  • Omega #5
    Processzorban AMD, videókártyában továbra is Intel a nyerő.
  • Agyturbinikusz #4
    Majd meglátjuk, igaz a vak is ezt mondta
  • mortep #3
    Ezek szerint mégis tehetségesek. Sikerült 2o évig bepalizni minden vásárlójukat, leginkább a visszatérőket, továbbá a pc és notebookgyártókat, a hp-t a dell-t, el egészen az apple-ig. Egyébként csak 16 év. 2006-ban vásárolták fel az Ati-t azelőtt nem emlékszem h. videókártyákat árultak volna.
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2020.07.09. 21:56:35
  • mortep #1
    Mindig is szimpatikus volt az amd... hajra!