Berta Sándor

Washingtoni segítséget vár új üzeme felépítéséhez a TSMC

A tajvani konszern úgy véli, hogy támogatások nélkül a gyár nem lesz versenyképes.

A Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) Donald Trump amerikai elnök nyomására májusban bejelentette, hogy a tengerentúlon felépít egy létesítményt, amely 2024-től fog működni. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az új üzem nem lesz túlzottan nagy, havonta csak kereken 20 000 szilíciumostyát készít majd és 1600 dolgozója lesz. Ezáltal csak ötödakkora lesz, mint egy hasonló tajvani gyár.

De ahhoz, hogy a 12 milliárd dolláros tervezett beruházás nemzetközi viszonylatban is versenyképes legyen, szükség lenne az amerikai állam segítségére. Mark Liu, a TSMC vezetője a DigiTimes tajvani IT-oldalnak úgy nyilatkozott, hogy jelenleg még tárgyalásokat folytatnak az amerikai kormánnyal arról, hogy milyen kedvezményeket és más támogatásokat kaphatnak a befektetéssel kapcsolatban.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a társaság miért gondolta úgy, hogy - nemzetközi összehasonlításban - az új létesítmény létrehozásának és működtetésének költségei miért lennének túl magasak állami segítségnyújtás nélkül. A dolog különösen azért is érthetetlen, mert az üzemben a lehető legnagyobb mértékig automatizálni akarják a teljes gyártási folyamatot. Így csupán az első befektetések vagy az energiafogyasztással összefüggő kiadások merülhetnek fel komoly költségtényezőként.

A TSMC az új arizonai létesítménnyel elsősorban az amerikai ügyfelek (AMD, Apple, nVidia, Qualcomm) megrendeléseit akarja teljesíteni. Ezek a cégek a tajvani vállalattal készíttetik az ARM- és az x86-os platformjaikat. Az Amerikai Egyesült Államok számára pedig az új üzem nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságú, ugyanis így a katonaság is ott készíttethetné el a szükséges chipeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Szerintem ez az egesz csak idohuzas, abban biznak Trombita nem huzza ki addig, amig el kellene kezdeni a gyarepitest.
  • Kissssss0 #2
    hogy is volt az a megépítjük a falat és még ki is fizetettjük a azokkal akiket nem látunk szívesen.
  • Kryon #1
    Begyűjtik a jó pontot Trumpnál és közben vele fizettetik ki. Ügyes...