SG.hu·

Kiterjesztett valóság szemüveget készít a Facebook

Kiterjesztett valóság szemüveget készít a Facebook
A társaság erősítheti a fejlesztéseit a területen, mert egy exkluzív partnerre tett szert.

A Plessey nevű brit vállalat közölte, hogy a jövőben együttműködik az óriáscéggel és segíteni fog egy kiterjesztett/vegyes (kevert) valóság fejfedő vagy szemüveg megalkotásához szükséges technológia kifejlesztésében. A vállalkozás emellett a MicroLED-kijelzők exkluzív szállítója lesz a Facebook számára.

A Facebook eddig csupán virtuális valóság szemüvegeket dobott piacra, köztük volt az asztali számítógépekhez használható Oculus Rift S nevű modell, valamint az integrált Snapdragon chippel rendelkező Oculus Quest nevű készülék is.

A kooperáció bejelentése azért rendkívül érdekes, mert The Information értesülései szerint az elmúlt hónapokban az Apple meg akarta vásárolni a brit társaságot, ráadásul a Facebook menedzsmentje részéről is komoly lehetőségként merült fel egy esetleges felvásárlás. Végül a cég elsősorban jogi megfontolásokból elvetette az üzletet és inkább úgy döntött, hogy exkluzív együttműködési megállapodást kötnek a Plessey vezetőivel.

A brit vállalat saját maga fejleszt és készít MicroLED-paneleket, amelyek lehetővé teszik a nagyon világos és rendkívül keveset fogyasztó kijelzők létrehozását. A Plessey az elmúlt két év során nagyon keményen dolgozott a technológia tökéletesítésén és most a Facebookkal való kooperációval szeretne szintet lépni. Dr. Keith Strickland (Co-CEO/CTO), a cég társ-vezérigazgatója és műszaki vezetője azt mondta, hogy ők a MicroLED-képernyők fejlesztésének élvonalába tartoznak és a mostani szerződés elismeri az utóbbi években elért jelentős előrelépésüket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Cryalot2020. 04. 06.. 23:58||#2
A Facebook annyira gyart sisak helyett szemuveget amennyire a mikroled fejlesztesek elbantak a keretespixelekkel meg a per pixel szorassal, semennyire :DDDD
© t4432020. 04. 06.. 13:42||#1
Dejó! A facebookot mindenki szereti, ők azok akik igazán ügyelnek a személyiségi jogokra. Ezért nemsokára végre szemüvegen sem kell reklámokat nézni, illetve a szemüvegünk sem fogja tudni merre jártunk, mit láttunk, és milyenek voltak a biológiai adataink. Ez örömhír!