Berta Sándor

Nyílt forráskódú levelező­szoftvert tesztel a CERN

A szervezet kezdi megvalósítani a nyáron bejelentett programját.

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) júniusban jelezte, hogy - kényszerű okokból - nyílt forráskódú programokra vált. A döntés hátterében az állt, hogy a Microsoft kivette a CERN-t az akadémiai és kutatási létesítmények közül, ezért már nem részesülhet a státusszal összefüggő különleges kedvezményekből. Az újonnan megkötött szerződésben a felhasználói számok alapján állapították volna meg a licencdíjakat, amelyek viszont tízszer drágábbak lettek volna.

A szervezet számos projektet indított és az egyik keretében a levelezőszoftverét cseréli le a Kopano nevű megoldásra. A hírt az Open Source Observatory írta meg Giacomo Tenaglia prezentációja alapján. A szakember a CERN IT-felelőse. A szervezet e-mail-infrastruktúrája 40 000 felhasználót és összesen körülbelül 60 terabájt adatot ölel fel. A Kopano tesztelését is ehhez igazították. Tenaglia azt nyilatkozta, hogy a nyílt forráskódú szoftverhez 100 százalékos terméktámogatás jár és a két fél már a tesztidőszakra is aláírt egy terméktámogatási szerződést.

A CERN elérhetővé tette azt alistát, amelyen a Microsoft megoldásait kiváltó alternatív programok, illetve szolgáltatások szerepelnek és amely azt is jelzi, hogy az adott projekt milyen szakaszban van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csigafi #3
    Nem értem miért nem csinálnak sajátot. ja nekem egy ekkora cégem lenne még az oprendszer is saját fejlesztés lenne vagy llinux.
  • dyra #2
    Eleve egy ilyen adathalász cégnek mint az MS kb semmit nem kéne rábízni. Pláne nem egy ilyen tudományos projektben. A Kopano teljesen jó lesz nekik.
  • kvp #1
    Azt figyelembe veve, hogy az elso webszervert es bongeszot ok hekkeltek ossze hazon belul, igazan megoldhatnak, hogy egy sima sendmail-t kepesek legyenek hazon belul uzemeltetni, akar termektamogatas nelkul is.