Gyurkity Péter

Jövőre jön az iPhone 9

Ez viszont a szerényebb modell lenne, kisebb kijelzővel, ám friss chippel.

Az Apple háza táján felbukkanó híreket követők jól tudják, hogy a cég jövőre a megszokottnál több készülékről is leránthatja a leplet. Legutóbb ezzel kapcsolatban arról számoltunk be, hogy 5 új iPhone is bemutatkozhat, most pedig a szerényebb változatról jelentek meg további információk.

A japán illetőségű forrás jól informált belsős szivárogtatóra hivatkozva ír arról, hogy a szerényebb telefon végül mégsem az iPhone SE 2, hanem az iPhone 9 néven jelenik majd meg a piacon. Ebben lenne is ráció, hiszen az iPhone SE-vonal az eredeti készülék annak idején megejtett viszonylag sikeres bemutatkozása ellenére továbbra sem igazán ismert, az elnevezés nem vált ugyanolyan fogalommá, mint az eredeti család, miközben a cég az iPhone 8 és az iPhone X között szándékosan hagyott némi űrt. Ezt töltenék most tehát be, mégpedig egy érdekes változattal, ami nem is lesz annyira gyengécske.

Az iPhone 9 ugyanis már nem az éveken át követett vonalat képviselné, hiszen itt végleg elhagyták a 3,5 hüvelykes kijelzőkhöz való ragaszkodást. Mégis, a méret picit szerényebb lesz, hiszen a telefon tulajdonképpen az iPhone 8 főbb elemeit hordozná magán, a listát pedig egy 4,7 hüvelykes érintőképernyő vezeti fel (ezzel kapcsolatban arra emlékeztetnénk mindenkit, hogy ma már a „kompakt” megoldások is 6 hüvelykesek, ami jól jelzi az idők változását). A teljesítményt viszont itt is az idei A13 chip Bionic biztosítaná, amely az iPhone 11-ben is megtalálható, ezzel tehát nem lesz gondunk, miközben a memória mérete 1-ről 3 GB-ra ugrana.

Az okostelefon várhatóan 2020 elején mutatkozik majd be, tehát erre nem kell majd egészen szeptemberig várnunk. Az ár esetében nem látnánk nagy változást a 2016-os szinthez képest, hiszen itt a 64 GB-os változat 400 dollárba, a 128 GB-os példányok pedig 500 dollárba kerülnének, ami valószínűleg megfelelő lesz azok számára, akik az iPhone 6 és a még régebbi modelleket szeretnék lecserélni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #7
    Senkit nem érdekel az S10 (természetesen azon a vásárlói halmazon belül értve, akik iOS rendszerű telefont akarnak venni).

    Azt a primitív megközelítést meg pls felejtsük már el, hogy aki nem a kedvenc Android rendszerünket imádja, azokat képzeletbeli dobozokba zárjuk. Mindenkinek volt már Androidos telefonja is, így vannak olyanok is, akiknek az nem vált be.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2019.12.20. 09:04:23
  • proger82 #6
    hat eleg szomoru a 4,7 kijelzo
    de ha keret nelkul lesz akkor vevo leszek ra
    Ha az iphone 8 kulso meretei lesznek akkor mehet a kukaba az egesz!
    Tegla mobilbol van mar annyi fajta model amennyit csak akarsz
  • VolJin #5
    Olcsó?
    A galaxy s10 lesz annyi akkorra, az meg lényegesen erősebb készülék...
    Ez csak egy fokkal gyengébb lehúzás egy évekkel elmaradott készüléknél, mint a tavalyihoz felzárkózó "11PRO" 588 ezres ára...
  • M2 #4
    Egy olcsó iPhone, aminél nem szempont, hogy az aktuális trendeknek megfeleljen?
    Talán a reálisan gondolkozó embereknek?
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Kéne SG-re egy Apple pletyka rovat. Ez így vicc a hírek között.
  • csigafi #2
    Jövőre jön az iPhone 9
    Na de minek?
  • grobs #1
    "végleg elhagyták a 3,5 hüvelykes kijelzőkhöz való ragaszkodást"

    Azt az iphone 4s után elhagyták. Az iphone SE 4"-os.

    "a memória mérete 1-ről 3 GB-ra ugrana"

    Az iphone SE-ben 2GB ram van.