SG.hu

Masszív bővülésre számít az Extreme Digital

Az eMaggal egyesülni készülő cég nagyon készül a jövő hét pénteki Black Friday-re, és csak a külföldi riválisoktól tartanak.

"A hivatalos gazdasági statisztikák alapján négy év alatt két és félszeresére nőtt a magyarországi e-kereskedelmi forgalom, de így is csak hét százalékát teszi ki a teljes magyar költésnek. Ha összehasonlítjuk magunkat más országokkal akkor ez nem sok, például Csehországban 10% körül van, Angliában pedig a 20 százalékot súrolja. Tehát bőven van még hova fejlődnünk." - mondta mai sajtótájékoztatóján Várkonyi Balázs, az Extreme Digital alapító ügyvezetője. "Az elmúlt fél évben 25-30% körüli volt a növekedés tempója, tehát azt lehet látni, hogy nem lassul, hanem folyamatos a bővülés, a közeljövőben is ezzel számolunk."

A menedzser szerint ez a kedvező európai gazdasági helyzet mellett a visszaküldési garanciának, a kártyás fizetés biztonságának és a kényelmes, egyszerű megoldásoknak köszönhető, és az sem elhanyagolható, hogy a neten a boltok zárva tartása esetén is lehet vásárolni. Az Extreme Digital november 15-én fogja tartani a Fekete Pénteket, de ez ma már kevéssé számít, mert a költések az egyes cégek egyedi akciói miatt széthúzódnak, gondoljunk csak a Cyber Mondayre és társaira. Ezeknek köszönhetően a november már ugyanolyan hangsúlyos, vagy akár nagyobb forgalmat generál, mint a klasszikus decemberi karácsonyi szezon.


"Magyarországon a legnagyobb kereskedőkhöz irányul a forgalom nagy része, a 10 legnagyobb szereplő felelős az online piac harmadáért. Cégünk előnye a hagyományos bolti háttér, a hibrid modell az online vásárlást és az offline élményt ötvözi, egyre több cég kezd el valamilyen hasonló többcsatornás módszerben gondolkodni. A magyar vásárlók a hazai webshopok mellett már a külföldi boltokat is sokkal aktívabban használják, bizonyos kimutatások szerint ez már eléri majdnem az 50 százalékot. Leginkább az Amazon, az eBay és az Alibaba különböző formációi jelentenek nagy kihívást a magyar kereskedőknek.".

A sajtótájékoztatón az eMAG-gal való, folyamatban lévő fúzióról is szó esett, amelyet nemrég hagyott jóvá a Gazdasági Versenyhivatal. Ennek keretében az Extreme Digital és az eMAG magyarországi leányvállalata egy közös céget hoz létre, amelyben az előbbi cég 48 százalékos, az utóbbi pedig 52 százalékos részesedést birtokol. “Az új, közös vállalat létrejöttével gyakorlatilag megduplázzuk a megrendeléseink számát és a cég méretét is. Idén együttesen 80 milliárd forint körüli nettó árbevételt fogunk elérni. Elbocsátásokra sem az Extreme Digital, sem az eMAG oldaláról nem kell számítani, mivel a következő öt évben tervezett terjeszkedéshez mind a hatszáz munkatársunk munkájára szükség lesz" - mondta Várkonyi Balázs.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • yamato41 #2
    Ha lehetne ebben a nyomorult rendszerben lájkolni, most megtenném.
  • Archenemy #1
    Ez teljesen lehetetlen, hiszen az emberek (akik egyáltalán nem menekültek el A Külföldre) mind nyomorognak, éheznek, és napról napra szegényebbek. Ezt okos emberek mondták, szóval biztos igaz.