Gyurkity Péter

Radikális változásokat hoz az iPhone 12

A hardver mellett a külső dizájn is változhat, ahogy azt a tábláknál már láthattuk.

Az Apple általában nem kapkodja el a nagyobb változásokat, legalábbis ami saját okostelefonjait illeti. A kialakítás, az előlap mérete, valamint a káva terén is ezt láthattuk, de így lesz ez az 5G támogatásának kérdésében is, amely csak jóval később válna elérhetővé. Most további részletek láttak napvilágot a következő évi megoldásokról, amelyek alapján nagyobb módosításokra számíthatunk.

Az már a nyár közepén, többször megbízható forrásnak bizonyult személy révén felmerült, hogy a cég úgynevezett Time-of-Flight kamerát alkalmazna az iPhone 12 esetében, amely a mélységérzékelés terén hozna megújulást. Ez persze rögtön a kiterjesztett valóság, vagyis az AR-funkciók jelentőségét juttatja eszünkbe, hiszen erre az Apple az utóbbi időben meglehetősen nagy hangsúlyt helyezett, a szóbeszéd szerint pedig jól halad a munka az Apple Glass termékvonalon is, amely szintén itt javítaná a vállalat pozícióit. Az ősz folyamán mások azonban már arról számoltak be, hogy jövőre már elhagynák a felső bevágást, ehelyett pedig a vastagabb kávához térnének vissza, a szokásos előlapi komponenseket ugyanis sikerült annyira miniatürizálni, hogy ezeket kényelmesen elhelyezhetik a picit szélesebb felső kereten – igaz, ezt egyéb források rögtön kétségbe is vonták.

Október végén azonban már arról olvashattunk, hogy maga a külső kialakítás is változhat, itt ugyanis az Apple elhagyná az elmúlt években megszokott, lekerekített sarkokkal és gyakorlatilag mindvégig az iPhone 6 vonalaival operáló dizájnt, ehelyett pedig egy jóval szögletesebb, dobozszerű formához térnének át (illetve vissza), ami picit az iPhone 4 és iPhone 5 kialakítására hajazna. Erre már láthattunk érdekes példát a vadonatúj iPad Pro esetében, amely szintén ilyen külsővel bukkant fel, de megjegyezik, hogy a MacBook-vonalon is erre álltak át. Még túl korai lenne mérget venni azonban a fenti hírre, hiszen itt sok minden megváltozhat a jövő év második felében esedékes bemutatóig.

A hátoldalon már egy quad-kamera kaphat majd helyet, többek között a fent említett érzékelővel, ami szintén fontos változás lenne – és nem mellesleg illeszkedne a cég esetében megszokott, 3 éves ciklushoz, legalábbis ami a komoly módosításokat illeti. Jövőre meglátjuk, hogy valóban elszánják-e magukat erre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #4
    Úgy hogy 100Ks xiaomi 5G
    300Ks apple 4G nehezen...
  • ostoros #3
    Na, na, sosem lehet tudni, lehet hogy ebből lesz az űrmeghódíccsa!
  • Magnum PI #2
    Az a szomorú, hogy az Apple esetében már ezek is radikális változásoknak számítanak :D.
  • TokraFan #1
    Mecsoda hír, hogy 1mm-el kisebb lesz az ív a sarkoknál. Most őszintén, ki nem sz*rja le?