Titán- és kerámiaházas lesz az Apple Watch 5?

Az új készülékről véletlenül szivárogtak ki részletek.

Az iHelp nevű brazik oldal fedezte fel a WatchOS 5 operációs rendszer hatodik béta kiadásában azt a számos animációt, amelyek érdekes információkat árultak el az Apple Watch 5 okosóráról. Az új eszköz várhatóan még az idén megjelenik és amint most kiderült titán-, illetve és kerámiaházas változatban is érkezhet. A WatchOS 5 hatodik béta verziójában többek között olvasható volt a 44 mm Titanium Case és 44 mm Ceramic Case kifejezés, valamint ezzel párhuzamosan számos megfelelő animáció is szerepelt. Az utóbbiak a karóra kisebb, 40 mm-es kiadásához kapcsolódtak.

Érdekesség, hogy az Apple már a Watch 4 esetében is kerámiaházat alkalmazott és az új információk alapján úgy tűnik, hogy a karcálló konstrukció nagyon bevált a kaliforniai konszernnek, mert az ősszel érkező Watch 5-ben is azt akarja használni.

Azt ugyanakkor egyelőre nem lehet tudni, hogy a titán-, illetve kerámiaház kiváltja-e hosszú távon a korábban alkalmazott nemesacélházat. A titánt az óraipar régóta használja, de az Apple eddig nem követte ezt a gyakorlatot. Ugyanakkor az átmenetifém nem csupán a Watch 5-nél juthat komoly szerephez, mivel az Apple Card hitelkártya is abból készülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #8
    Az arany verzió sem ért többet, mint a benne lévö nemesfém súlya.
  • M2 #7
    Az Apple Watch a maga design világában egy remekmű, míg a Samsung okosóra meg csak egy a sok dél-ázsiai hazug design képviselői közül, ahol fő cél a tömegízlés maradéktalan kiszolgállása, nulla értékkel a témában.
    Nincs baj azzal, ha valakinek (mint nekem is) tetszenek a Samsung meg egyéb okosórák, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy design szempontjából egyenértékűek az arany festékkel leöntött műanyag szobrokkal.
  • VolJin #6
    Szerintem meg egy Samsung Watch óra és az Apple Watch hétzenés kvarcóra dizájn közötti különbség nem ízlés, hanem ízlésbeli szintkülönbség kérdése. :-)
    Az elvakult iphone-fanok egy része is Samsungot választ.
  • ugh #5
    Bovli tech gagyi marad akkor is.
  • wraithLord #4
    Szerintem az esztétikai szempontból jobban néz ki. Mondjuk a Samsungokért se rajongok különösebben.
  • M2 #3
    Ez ízlés kérdése. Nekem az bazári, ha egy okosóra Breitlingnek akar látszani.
  • wraithLord #2
    Inkább a dizájnon változtatnának. Úgy néz ki, mint egy bazári vacak. Vagyis nem, mert mindenki tudja, hogy az Apple Watch, és az felülírja a béna kinézetet.
  • gombabácsi #1
    ez fantasztikus! micsoda technikai fejlesztés!
    XD