Új chipet kap az Asus játékos-telefonja

A Qualcomm vadonatúj típusát kapja meg a készülék, a nagyobb teljesítmény érdekében.

A múlt hónapban már jeleztük, hogy júliusban futhat be az Asus sorrendben második, kifejezetten játékosoknak szánt okostelefonja, ezzel kapcsolatban pedig most egy újabb, meglehetősen érdekes részlet látott napvilágot. Eszerint a készülék megkapja a Qualcomm vadonatúj chipjét, amely még nagyobb teljesítményt biztosít majd.

A tajvani gyártó ugyan továbbra is hallgat az új telefonnal kapcsolatban, itt azonban néhány héten belül minden fontosabb részletet megismerhetünk, ahogy közelebb kerülünk a hivatalos debütáláshoz. A Qualcomm a napokban jelentette be, hogy frissítik a jelenlegi abszolút csúcskategóriás chipjüket, amely a Snapdragon 855 Plus nevet kapja meg, ez pedig – legalábbis a fejlesztő saját állítása szerint – az eddigi 2,84 GHz-es maximális órajel helyett már 2,96 GHz-en futna, miközben a grafikai teljesítmény terén 15 százalékos javulást mutatnak majd fel, amely nyilván kiemelt szempontnak számít a játék-fanatikusoknak szánt készülékek esetében. Nem véletlen tehát, hogy az Asus választása erre a típusra esett, bár itt még szükség lesz a hivatalos visszaigazolásra.

Tekintettel arra, hogy a ROG Phone 2 néhány héten belül bemutatkozhat és elrajtolhat a piacon, a lépés némileg meglepő, viszont a potenciális előnyök szintén fontos szempontként jönnek számításba, hiszen a piac egy meglehetősen szűk szegletét lefedő játékos-telefonok az utóbbi időben némi népszerűségre tettek szert. Legalább ennyire érdekes, hogy miként oldják majd meg a hűtéssel kapcsolatos problémákat, hiszen a készülékeket nyilván megfelelő hőmérsékleten kell majd tartani, ami a 3 GHz-et súroló órajel esetében már egyre rizikósabb. Egyes források szerint itt a korábbi 90 Hz-es kijelző helyett már egy 120 Hz-es példányt kapnánk, felső bevágás nem jelenne meg, míg a többi részletre még várnunk kell.

A hivatalos bejelentésre már július 23-án sor kerülhet, erről mi is beszámoltunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!