Berta Sándor

Bezárta a kisebb boltjait a Microsoft

Az amerikai cég röviddel az új nagy londoni márkaüzlete megnyitása előtt hozta meg a döntést.

A ZDNet és a Windows Central írta meg, hogy a Microsoft bezárta a kisebb boltjait. Az intézkedés 17 úgynevezett Specialty Stores egységeket érintette, amelyeket a társaság elsősorban bevásárlóközpontok bérelt helyiségeiben üzemeltetett.

2012-ben a Microsoft 30 kirendeltséget nyitott, amelyek kifejezetten a Windows 8-hoz kapcsolódtak. Ezek közül számosat átalakítottak különleges bolttá, végül 2013-ben már 34 ilyen egység működött. Az utóbbiakat az óriáscég még akkor nyitotta, amikor az első Surface márkájú termékeit piacra dobta és az elsődleges feladatuk az új hardverek reklámozása volt. A kisebb üzletek ezt a célt kiválóan teljesítették, hiszen sikerült a készülékeket egyrészt népszerűsíteni, másrészt jobban értékesíteni.

Az intézkedés elsősorban arra vezethető vissza, hogy megváltoztak a vállalat alapvető elképzelései, célkitűzései és a fogyasztókkal való kapcsolata is. A Microsoft napjainkra már sokkal több, mint csak a Windows operációs rendszer és az Office irodai programcsomag. Ezek a boltok nem játszottak központi szerepet az értékesítésben és nem voltak fő eladási csatornák, sokkal inkább marketingkirendeltségnek számítottak.

A jövőben az értékesítési és a marketingfeladatokat egyaránt átvehetik és maradéktalanul betölthetik a fő márkaüzletek. A Microsoft boltkeresőjének adatai alapján jelenleg 72 értékesítőhely működik az Amerikai Egyesült Államokban, 7 Kanadában, s 1-1 Ausztráliában és Puerto Ricóban. Az új londoni márkaüzletet július 11-én nyitják meg. Emellett komoly törekvések vannak azzal kapcsolatban, hogy átadjanak egy második boltot New Yorkban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!