daweed

Felerősíti a kihangosító a mobil sugárzását

A mobil kihangosító szettek háromszor annyi elektromágneses energiával bombázzák az agyat, mint a normál telefonok, állítja egy fogyasztóvédelmi hivatal Angliában.

A felfedezés kiegészíti az angol kormány kérését is polgárai felé, hogy minél kevesebbet használják készülékeiket.

A szervezet, ami megfigyelte ezt a jelenséget, arra kéri a mobilgyártókat, hogy a "hands-free" szetteket lássák el mágneses pajzzsal, azaz ferrittel. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy habár ezek a berendezések tényleg sokkal nagyobb energiákat bocsátanak ki, azok mégis jóval a megengedett határérték alatt vannak. De időben kell gondolkozni a problémákon és kidolgozni a megoldásokat és szabályokat, amiket később is be lehet vezetni. Jelenleg azt kérik, hogy a brit kereskedelmi minisztérium is végezze el saját méréseit.

A mobil szolgáltatók arra panaszkodnak, hogy a csoport amelyik végrehajtotta a kísérletet, nem megfelelő módszereket alkalmazott. Ezért is próbálják meg újra, sőt most már a E-Miniszter, Patricia Hewitt is melléjük állt.

A testület 5 telefont és 10 hands-free szettet tesztelt le, olyan gyártóktól, mint a Nokia, az Ericsson, a Panasonic vagy a Philips. Arra jöttek rá, hogy a legkritikusabb terület az antenna és a fülhallgató közti terület, mert itt a legerősebb a sugárzás. Attól függően, hogy hol van a telefon és a szett a sugárzás nőhet vagy csökkenhet. Sajnos azonban semmi megbízható forrás sincs, hogy hivatalosan milyen messze kellene ezeket elhelyezni egymástól.

A Nemzeti Radiológai Védelmi Bizottság is beszállt a mérésekbe, és jelenleg ők is vizsgálják a készülékeket. Dr. Michael Clark, az NRVB szóvivője szerint szükség van egy nemzetközileg általánosan elfogadott módszerre a méréseket illetően. Úgy gondolják, hogy ahány kutató, annyi mérési módszer.

Clark szerint már eddig is tudjuk, hogy az emberi agy "felmelegszik" a mobiltelefonok használata közben. De persze nem lehet egy hőmérőt bedugni a koponyába, hogy ezt pontosan megmérjék.

A svéd Ericsson munkatársa, Mikael Westmark azt nyilatkozta, hogy egyenlőre még nem tanulmányozták át teljesen a jelentést, de szerintük is problémák voltak a mérési módszerrel.

A Nokia pedig azt nyilatkozta, hogy a hands-free berendezéseket nem a sugárzás csökkentésére szánták, hanem csak arra, hogy a felhasználó tudjon gépelni, vagy dolgozni, miközben telefonál.

A Panasonic szerint is rossz volt a mérési módszer, de mindenképpen azt javasolja, hogy több figyelmet fordítson az iparág erre a kérdésre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!