SG.hu·
Üzleti modellek a webes orvosi szolgáltatások

Az online platformok sosem helyettesíthetik a valódi orvosokat.
A digitalizálás egyre inkább jelen van az egészségügyben, de a technika nem nyújthat támogatást és valódi orvosi segítséget a betegeknek. S ez még akkor is igaz, hogy ha a különböző rendszerek rendkívül nagy tudással rendelkeznek, ami kétségkívül folyamatosan bővülhet is. Ezek a megoldások az embert ugyanis akkor sem helyettesíthetik, csak kiegészíthetik.
Thomas Szekeres, az Osztrák Orvosi Kamara elnöke kijelentette, hogy a legtöbb internetes orvosi ajánlat mögött kereskedelmi érdek húzódik meg. Az egészségügy digitalizálása során azonban figyelembe kell venni, hogy a jövőben nem történik meg magától, azt mi alakítjuk.
Johannes Steinhart, a kamara magánorvosokért felelős illetékese hozzátette, hogy a digitalizálás ezen a területen már évtizedek óta létezik. Az EKG által rögzített hullámokat kiértékelő első rendszert például már 1966-ban bemutatták, ennek ellenére a digitalizálás még mindig nagy kihívást jelent.
A robotdoktoroktól ugyan elvileg egyik orvos sem fél, mert ahogy Adolf Sonneleitner, a Mindbreeze munkatársa fogalmazott, a számítógép csak azt tudja, amit megtanult. Az algoritmusok azon a területen erősek, ahol világos szabályok vannak. Azonban ez az egészségügyben csak részben igaz. A jövőt pedig egyértelműen nem "az ember a gép ellen", hanem "az ember a géppel együtt" mottó határozza majd meg. De ez nem új dolog és egyáltalán nem változtatja meg az orvosok értékességét sem.