Gyurkity Péter

Kivár az 5G-vel az Apple

Eközben további boltokat nyitnak, az új szabványból pedig a Nokia profitál.

A napokban jelent meg egy érdekes hír, amelyben több jól ismert név várható bevételét veszik sorra, legalábbis ami az 5G szabvány bevezetésével és annak elterjedésével kapcsolatos. Eszerint ezek a gyártók már most elárulták, hogy mennyi pénzt kapnak a szabadalmak felhasználásáért, a következtetések között pedig az is helyet kapott, hogy az Apple többek között ezért vár majd az ötödik generáció alkalmazásával.

A beszámoló alapján a Nokia például minden egyes kompatibilis készülék után 3 eurót kapna, az Ericsson pedig 2,5 és 5 dollár között határozta meg a számára megfelelő skálát. A Qualcomm a telefon kereskedelmi árának 2,275 és 3,25 százalékát tartaná meg magának, az üzemmódtól függően, bár az árplafont 500-ról 400 dollárra csökkentették, vagyis ők maximum 13 dollárt kapnának készülékenként. Ezzel a teljes díj 21 dollárra rúg majd minden egyes új 5G-okostelefon után, ami egyes vélemények szerint szerepet játszik abban, hogy az Apple csak 2020 szeptemberétől támogatná az új eléréseket. Ez persze nem az egyetlen szempont, hiszen annak idején a 4G esetében is kellemes előnyt adtak az Androidnak, ami azután nem játszott fontos szerepet a piaci forgalom alakulásában, mivel a hűséges felhasználók kivárták az első ilyen készülék, az iPhone 5, megjelenését.

Az Apple ehelyett a saját boltok számának növelésére koncentrál majd, ez egyes elemzések szerint a mostani 511-ről egészen 600-ra emelkedik majd, legalábbis 2023 végéig. A főszerepet a két legnagyobb piac, Kína és India játszaná, itt különösen ez utóbbi ország lesz érdekes számunkra, hiszen míg Kínában már jelenleg is 50 Apple Store áll a felhasználók rendelkezésére, Indiában az első egységet várhatóan fél éven belül nyitják majd meg. Ezzel a fizikai üzletekben dolgozó alkalmazottak száma 60 ezerről egészen 80 ezerre emelkedhet, miközben az ezen a téren második helyen tanyázó Microsoft alig 6 ezer alkalmazottat sorakoztathat fel ezzel szemben.

Érdekességként jegyzik meg, hogy a vásárlók által észlelt problémák 75 százalékát egy gyors látogatással meg tudják oldani a Genius Bar munkatársai, a visszaküldött példányok pedig sok esetben a vártnál jóval hamarabb érkeznek vissza, jórészt ugyanezen okból kifolyólag.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #1
    Igazuk van,rögtön itt a 6G! :)