MTI

Orosz hiperszonikus technológiákat loptak

Hazaárulás címén indult eljárás Viktor Kudrjavcev, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat vezető kutatóintézetének munkatársa ellen, aki a vád szerint hiperszonikus repülőszerkezetek kifejlesztésénél alkalmazott technológiákról szolgáltatott ki titkos információkat egy NATO-országnak - közölte a Kommerszant című gazdasági napilap.

Vlagyimir Usztimenko, a Roszkoszmosz sajtószolgálatának vezetője a TASZSZ-nak nem kívánta kommentálni a lap értesülését, de megerősítette a letartóztatás tényét és kijelentette, hogy az űrkutatási cégnél szombaton vizsgálóbizottságot állítottak fel Szergej Gyomin vezérigazgató-helyettes vezetésével. A testület a héten megkezdi munkáját. A Roszkoszmosz sajtószolgálata a nap folyamán később azt közölte, hogy az államtitok-védelmi vizsgálat középpontjában 2013-ban történt események állnak. Az Interfax hírügynökség emlékeztetett rá, hogy az űrkutatási vállalat élén 2013 októberéig az azóta elhunyt Vlagyimir Popovkin állt.

Jevgenyij Jenyikejev, a Moszkva Társadalmi Megfigyelő Bizottsága elnevezésű jogvédő csoport tagja a Kommerszantnak elmondta, hogy egy moszkvai bíróság szombaton rendelte el a 74 éves Kudrjavcev letartóztatását. A péntekre virradóra a Moszkva melletti Koroljovban lévő lakásán őrizetbe vett férfi a Központi Gépipari Tudományos Kutatóintézet (CNIImas) munkatársa. A Kommerszant úgy értesült, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) átkutatta a CNIImas több munkatársa, valamint Dmitrij Pajszon, a Roszkoszmosz kutatási és elemző központja igazgatójának irodáját. A hazaárulás ügyében folytatott nyomozás által tanúként kezelt Pajszon a múlt héten benyújtotta lemondását és augusztus elejéig szabadságon van.

A lap szerint tucatnyi ember ellen folyik vizsgálat nyugati titkosszolgálatokkal való együttműködés gyanúja miatt. Az FSZB megállapította, hogy a nyugati hírszerzés szigorúan titkos hiperszonikus kutatások eredményeinek birtokába jutott. Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezérigazgatója elrendelte, hogy az űrkutatási vállalat mindenben működjön együtt az FSZB-nyomozással. Rogozin számára irodát alakítanak ki a CNIImasnál, hogy személyesen felügyelje a belső vizsgálatot, valamint Szojuz-5 hordozórakéta és az Energia-5 szupernehéz rakéta fejlesztési munkálatait. A lap forrásai szerint az ügy az intézet viszonylagos önállóságának csökkenéséhez és az orosz rakétaiparon belüli biztonsági előírások további szigorításához vezetnek majd.

A Kommerszant szerint Viktor Kudrjavcev, aki eddig a hazaárulás-ügy egyetlen vádlottja, nem ismerte el bűnösségét. A szakember a műszaki tudományok kandidátusa, szakterülete egyebek között a folyadékok és gázok mechanikája, valamint a hiperszonikus áramlás. Utóbbi a Taktyicseszkoje Raketnoje Vooruzsenyije és az Almaz-Antej hadiipari vállalatok profiljába vág.

Kudrjavcev, aki 23 tudományos publikáció társzerzője, kormányzati díjat kapott a Morszkoj Sztart elnevezésű úszó űrállomás létrehozásáért. 2003-ban a CNIImas igazgatóhelyettese volt. Tavaly más tudósokkal együtt aláírt egy Vlagyimir Putyin elnökhöz intézett nyílt levelet, amelynek szerzői államfői kegyelmet kértek a CNIImas egy hazaárulásért elítélt munkatársa, Vlagyimir Lapigin számára. Arról az idézett orosz hivatalos és sajtóforrások hétfőn nem tettek említést, hogy a mostani ügy konkrét összefüggésben áll-e a Putyin által az orosz törvényhozás két háza előtt március 1-jén ismertetett új hiperszonikus fegyverekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!