Berta Sándor

A szállodákban is elérhető lesz az Alexa

Az Amazon bejelentette, hogy elkészíti digitális asszisztense és az Echo hangszórója különleges szállodai változatát.

Az Alexa és az Echo új szolgáltatásokat nyithat majd meg a szállodai vendégek előtt. Első lépésként a digitális asszisztens intézheti a szobaszervizzel kapcsolatos hívásokat, vezérelheti a világítást és a klímaberendezést, valamint felelhet a zenelejátszásért. Az Amazon a programban résztvevő minden egyes hotel esetében testre szabja az Alexát, amely a vendégek szállodával kapcsolatos részletes kérdéseit is megválaszolja majd, például, hogy mikor zár az uszoda vagy hol található a fitneszközpont.

Adatvédelmi okokból az egyes okoshangszórók mikrofonjai kikapcsolhatók lesznek, miként az eszközök csatlakozóit is ki lehet majd húzni a konnektorból. Ugyanakkor kérdéses, hogy ki férhet hozzá a feltett kérdésekhez és a hangfelvételekhez. Az Amazon azt állította, hogy minden egyes rögzített parancsot mindennap automatikusan törölni fognak, ráadásul egyik hotel sem kap majd hozzáférést a tárolt felvételekhez és az Alexa által adott válaszokhoz. A szállodáknak ugyanakkor joguk lesz ahhoz, hogy saját funkciókat aktiváljanak. Az Amazon megerősítette azt is, hogy a vendégek bármikor kérhetik az Echo eltávolítását a hotelszobájukból.

Hamarosan lehetőség lesz arra is, hogy valaki a saját Amazon-fiókját összeköthesse a szállodai szobájában lévő Echo készülékkel. Így a vendégek bármikor hozzáférhetnek majd a saját, otthoni zenei szolgáltatásukhoz (Amazon Music, Spotify stb.). Amint az illető kijelentkezik a szálláshelyéről, azonnal megszakítják a kapcsolatot az Amazon-fiókja és az Echo között. Az új szolgáltatás első partnere a Marriott hotellánc lehet, amely már az idei nyártól integrálhatja az ajánlatot néhány szállodájában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!